A belső világodban nincs rend, a környezetedben sem lesz!

Az igazán nagy JÓravaló sorsfordító változások soha nem az utcai hőzöngésekben történnek meg.

Hogy miért is nem ?

Mert amég a kényszerítő körülmények hatására az egyéni életünkben, EGYmáshoz a Teremtett világhoz való viszonyulásainkban nincs meg a lelki szellemi átalakulás, lelki szellemi forradalom, amég képtelenek vagyunk változni és ezáltal változtatni e világbéli megnyilvánulásainkon, addig sem lelkileg sem szellemileg nem értünk meg arra, hogy a világban JÓravaló változást tudjunk előidézni, megjeleníteni , manifesztálni.

A világ nem attól lesz jobb , hogy több költenivaló pénzünk lesz esetleg.

A túlzott a mértéktelen fogyasztás csak romlásba viszi a világot és a fogyasztói világ magával rántja a romlásba az embert … az emberiséget .

A fogyasztói társadalomra való berendezkedés feneketlen kút.

Örökös sóvárgás , örökös elégedetlenség.

Örökös illúzió , káprázat.

A fogyasztásra kondicionált elme csak úzi maga előtt a boldogságot , de el nem érheti soha …. úgy lett ez kitalálva.

Az örökkön sóvárgó az örökkön elégedetlen embernek soha nincs megnyugvása, mert múlt és jövő közt tévelyeg, de nincs érkezése a JELEN LÉT állapotába !!

Nem a boldogság nincs jelen az életünkben.

Mi nem vagyunk jelen a boldogságban.

A boldogság nem valami vagy valaki , tőlünk kívülálló dolgok függvénye !

A boldogság lelkiállapot.

A boldogság tudatállapot.

A boldogság JEN-LÉT !!

Jelenlét az örökkéVALÓságunkban ….

A boldogság állapota felülemelkedik, túlmutat a velünk a világban történő eseményeken.

A boldogság képessége megadatott az embernek az Isteni SZERETETben …. , ahol MIND ÉN EGY …

Ahol nem választ SZÉTh idő és tér …… A szeretet az ami mindent EGY RENDbe SZERvez …. ami EGYé VALÓ … , ami EGY volt és lesz örökkön örökké …..

Bernics Ferenc

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Erdélyi recept alapján- Savanyú káposztás nokedli

pén jún 4 , 2021
Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, 20 dkg füstölt szalonna, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 tojás, 25 dkg liszt, só, bors. Elkészítés: A káposztát vékonyra vágjuk, ha nagyon savanyú, kissé kiáztatjuk. A szalonnát kockára vágjuk, zsírjára pirítjuk, majd kiszedjük, melegen tartjuk. A hagymát felaprítjuk, a szalonna zsírján megfuttatjuk, hozzáadjuk a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás