Írott források és múzeumi tárgyak sokasága bizonyítja, hogy a magyar viselet a történelmi eseményeket soha olyan gyorsan és látványosan nem követte, mint a szabadságharc ideje alatt és az utána következő évtizedekben.
A társadalmi változásokat követelő ifjúság tudatosan tette félre az arisztokrácia egyik ismérvét, a kesztyűt, az addig divatos cilindert pedig flamingó vörös tollal díszített, laposabb, szélesebb – később Kossuth-kalapként ismert –, vagy a felhajtott karimájú parasztkalappal váltotta fel.
A francia forradalmi jelképekből vették át a széles vörös sálövet is, például ez fogja össze Petőfi bő fehér ingét Orlay Petrics Soma róla festett portréján.
A forradalom vöröse mellett, a nemzeti színek használata is a ’48-as fiatalok érdeme. A háromszínű szalagból összeállított rózsa és elnevezése – cocarde – az 1789-es francia polgári forradalomra vezethető vissza.
Viseleti darabok is őrzik a nemzeti színeket, Batthyány Lajos az első felelős magyar kormány miniszterelnöke e színekből készült bársonymellényt viselt, Petőfi naplójában emlékezik meg egy piros-fehér-zöld főkötőről, melyet ifjú felesége, Szendrey Júlia varrt magának, míg ő a Nemzeti dalt írta.
A fekete, zsinóros magyar öltözék is ezekben a napokban vált ismét divatossá, ezt viselte Petőfi és a forradalmi ifjúság, de Podmaniczky Frigyes báró is pitykés dolmányban, teljes díszben jelent meg a pozsonyi országgyűlésen.
Külön érdekességnek számítanak a portrékkal, címerekkel díszített színesen nyomott kendők, amelyeket emlékként adták egymásnak a szabadságharc alatt, és kegyelettel őrizték meg utána is azokat.
A kendőkön láthatjuk nemzetiszínű kerettel Kossuth ifjúkori portréját, Széchenyit a Lánchíddal, Klauzál Gábort stb.
A szabadságharc elvérzése után a megtorlás évei következtek. 1849 telén az elfojtó hatalom kiplakátolta:
…ki Februarius 3-tól kezdve veres tollat vagy szalagot, vagy veres szegélyű fekete szalagot, vagy bárminemű szabadság-kori jelet és nemzetőrségi köntöst viselend, minden különbség nélkül befogatik és katonaság közé soroztatik.
A felszínről eltűntek a „szabadságkori jelek”, de megjelent a trikolor a tárcákon, pénztartókon, az öltözékek szegélyein, melyeket az asszonyok hímeztek, kötöttek férjeiknek. Az 1850-ben kiadott, a Militar-Distrikts-Commando tiltó rendelkezésből:
…pörge kalapot, tollat, trikolór szegélyt viselni nem szabad.
S buzgón konfiskálta a hatalom a pörge kalapokat, tollakat, trikolorokat, s befogták a szabólegényeket, kik tán csak azért tették föl, hogy a szobalányok mutatósabbnak tartsák őket.
Őellenük voltak akkor a razziák, s nem a csirkefogók ellen.
Ez időtől kezdve komponálták bele a kalotaszegi női mellesek hátoldalának burjánzó hímzésébe a címert.
A cifraszűr a 48–49-es forradalom és szabadságharc alatt a szabadlegények öltözete volt, utána pedig az ellenállás jelképe lett, ezért tiltotta törvény a viseletét.
A kalotaszentkirályi szűr fekete díszébe a mester címereket, egyet-egyet az öltözék hátára, az oldalára és az aljára is varrt.
A vörös és fekete selyemfonallal színjátszóan szőtt selyemkendők egész felületén a fekete selyemszálak közé rejtették a magyar címerek sorát, mindegyik alatt a nemzeti trikolor színeiből kötött szalagcsokor.
Egyszerre láttatja a vér vörösét és a gyász feketéjét, mintha Petőfi Fekete-piros dal versének illusztrációjaként készültek volna:
Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt, / Lejárt az ideje/Más szín illeti most a magyar nemzetet / Piros és fekete. / Fessük zászlainkat feketepirosra, / Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
A tiltás a zsinóros-magyar öltözékre is vonatkozott.
A dolmány, a mente és a szalaggal összefűzött női ruhaderék ez által a nemzeti érzés és a passzív ellenállás szimbólumává vált.
A női ruhát is kiegészítette gyakran a mente, mely bőségével a szoknyát, ujjának szabásával a ruhaujjakat követte.
Az 1860-as évek táján Tordán jelent meg az első szűrmente, amely bársonyból készült, zsinórdíszének kompozíciója, a hátára boruló nagy négyszögletes gallér, és a rojtban végződő zsinór a szűrre emlékeztet, innen származik elnevezése is.
A magyarság ez idő tájt már elő merte venni a zsinóros magyar öltözékét, ebben jelentek meg országszerte az akadémia épületének javára rendezett vigalmakon is.
Ezekben az években a magyar viselet ismét olyannyira általánossá vált, hogy a korábban beindított, majd érdeklődés híján abbamaradt férfi-divatközlönyt, mely a magyar divatot szándékozott népszerűsíteni, ismét megjelentették.
A magyar viselet külföldi elterjedéséről az 1860-ban megjelenő Wiener Elegante bécsi divatlap is tanúskodik: elegáns bálöltözékként magyar divatképet közöltek.
Meg is jelent a pesti sajtóban a rosszallás:
Iszen szép az az atyafiságos megemlékezés; hanem azt kissé mégis furcsának találjuk, hogy azok a jó emberek még divatunkat is el akarják tőlünk disputálni. A párisi divatot, akárhol kapják is fel, mindig párisi divatnak nevezik: mi jogon nevezhető tehát a magyar nemzeti viselet bécsi divatnak?
Valóban, a kor férfijai és asszonyai magyar ruhába bújtak, nemzeti felbuzdulásukban még az úri rend is szűrben járt.
A nemzeti múlt jelentős személyiségeiről a 19. század folyamán több ruhadarabot is elneveztek.
Legismertebb talán az atilla, amelyről a császári belügyminiszternek küldött titkosrendőri jelentés így szól:
…nemes ifjak az Árpádok és a hunok ősrégi viseletét újra behozni elhatározták… Minden jel arra mutat, hogy ez az ősrégi viselet behozatala nem a véletlen műve, hanem holmi gonosz célzattal van összekötve
A század közepétől ismerjük az atilla rövidebb változatát, az árpádkát, a kettős ujjú kazinczyt, a magas állógalléros zrínyit, a prémszegélyű dolmányt a csokonait, meg a téli, hosszú változatát, a budát.
A reformkor személyiségéről, Deák Ferencről nevezték el a bő felöltőt, a deákot és a deákszűrt is, annak nyakas – állógalléros – változatát pedig Széchenyi-szűrnek nevezték.
A korábban Schiller-gallérként ismert kihajtott inggallért a mai napig Petőfi-gallérnak hívjuk.
Kétségtelenül a kor legnépszerűbb alakja Kossuth Lajos volt.
Bár a kor jeles férfijai közül többen is hasonló szakállal ékeskedtek, mégis róla nevezték el azt a körszakállt, mely a nemesi előjogok megszűntével a parasztság körében is népszerűvé vált.
A körben felhajtott karimájú, pörge, „Kossuth-kalap” is róla kapta a nevét, bár az 1848-as tábornokok is ezt viselték.
1850-ben betiltották ugyan, de még a XX. században is kedvelték az Alföldön és Erdélyben egyaránt, írja a Nyugati Jelen portálon Morvai Miklós.
Kossuth-bankós a neve annak a tardi keresztszemes hímzésnek, mely 1860–70 körül keletkezhetett és még az 1950-es években is ezzel a névvel illették.
Férfiingeket, női ingvállak ujját és nyakát, de kötények, kendők szegélyét is díszítették vele.
Magyar Nő Magazin
Powered by Facebook Comments
