Agyi katasztrófa és A-típusú személyiség

 

 

 

 

 

 

 

Spanyol ideggyógyászok fontos vizsgálattal igazolták az A-típusú személyiség és a szélütés kockázatának összefüggését.

Hatvan évvel ezelőtt két szívgyógyász tíz esztendei vizsgálat alapján leírta a mindig időzavarban lévő, állandóan versengő, stresszre érzékeny embertípust, akit elneveztek A-típusú személyiségnek, és ez a fogalom a szervi betegségek tanulmányozásától a lélektani kutatásig hatalmas lökést adott az orvostudománynak.


Meyer Friedman és Ray Rosenman figyelt fel arra, hogy a szívroham lényegesen gyakoribb az élet különböző helyzeteire igen hasonlóan reagáló emberek között. Ezek a szívbetegek mindig úgy érezték, hogy késésben vannak, mereven szervezett élet és munka szorításában gyötrődtek, igen aktívak voltak, de türelmetlenek önmagukkal és másokkal szemben is.
Az általuk A-típusúnak elnevezett személyiség igen sok vizsgálatot indított el és ezek általában nem tudták megerősíteni azt a föltételezést, hogy a koszorúér-betegségnek ilyen lélektani oka lenne, de azt igen, hogy ez kétségtelenül bizonyos kockázati hajlamot jelent.
Madridban Jose Antonio Egido és munkacsoportja azt vizsgálta, hogy a szélütés bekövetkezésében a stresszhelyzetek megélése, földolgozása, illetve az A-típusú személyiségjegyek milyen szerepet játszanak.
Gondos lélektani és társadalmi elemzést végeztek 150 szélütés miatt klinikájukra került betegnél és összehasonlításul ezt 300 egészséges, hasonló korú és nemű embernél is megtették. Megtörtént a lélektani fölmérés, illetve mindenkitől megkérdezték az utolsó évben sorsukban előforduló súlyos stresszhelyzetet, lelki és társadalmi megrázkódtatást, feszültséget.
Alapos vizsgálatokkal tisztázták az esetleges szervi betegségeket is: a magas vérnyomást, cukorbajt, szívritmuszavart, koleszterinszintet. A többi kockázati tényezőt is értékelték: a dohányzást, alkoholt, kávét és az energiaitalok fogyasztását.
Kimutatták, hogy az agyi katasztrófát elszenvedő csoportban a szélütés előtti évben négyszer gyakoribb volt az olyan stressz, amit a beteg alig tudott elviselni, mint a kontrollok között. Az A-típusú személyiség megduplázta a súlyos agyi rosszullét kockázatát a kontrollokéhoz képest.
Ez a megfigyelés végre adatokkal is megerősítette az orvosok feltételezését. A tanulmányt a Journal of Neurology, Neurosurgery & Psychiatry közölte.

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Vajdaság : „A gyökér a fa és nem a korona”

hét szept 24 , 2012
           Megkezdődött a XIX. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozata Szombaton Palicson megtartották a XIX. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok nyitóünnepségét. A rendezvénysorozatot idén két évforduló határozza meg: az első a mára legendássá vált, hatvan éve Palicson megtartott Vajdasági Magyar Ünnepi Játékoké, valamint neves festőművészünk, grafikusunk, Ivanyos Sándor […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás