Biológiai elemek létezését állapították meg a Marson

3,6 milliárd évvel ezelőtt élet volt a Marson, erre utal a Vörös Bolygón talált édesvízi tó. Az amerikaiak „kis játékszere”, a Curiosity, pár évvel ezelőtt a Gale-kráterben landolt, amelynek helyén több mint százezer évvel ezelőtt tó volt – jelentették be amerikai kutatók.

mars 2

A 150 kilométer széles tó hegyekkel volt körbevéve és az elemzések szerint a víz tartalmazott biológiai elemeket: szént, hidrogént, oxigént és nitrogént, valamint ként, amelyek az élet kialakulásához elengedhetetlenek. A tó a kutatások szerint tökéletes feltételeket teremtett az egyszerű mikrobiális élet kialakulásához – jelentette be a NASA Mars Science Laboratory.

Sanjeev Gupta azonban hozzátette: „eddig még nem találtuk meg az ősi élet bármiféle jeleit a Marson, az viszont megállapításra került, hogy a kedvező mikrobiális feltételek adottak voltak több milliárd évvel ezelőtt”.

mars 3

A kutató hatalmas pozitív előrelépésnek és izgalmasnak nevezte a megállapítást. A kutatási eredményeket a Science folyóiratban is közzétették.

A Curiosity Marsara szállásáról és munkavégzéséről az alábbi videofelvételt tekinthetjük meg. (Különös a szerkezetről készült felvételek módja, ugyanis a jármű önmagát nem fényképezhette.)

http://www.jpl.nasa.gov/video/index.cfm?id=1001

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Püski István: magyar tudat

ked dec 10 , 2013
Létezik ma Magyarországon jobb- és baloldal? A válasz egyértelmű: nem. Azonban van nemzettudat, a fogalommal azonban sokan nem tudnak mit kezdeni. A Püski Kiadó nemzettudatáról kiadott könyvek ezrei tanúskodnak. A legendás hírű Püski család az első könyvesboltját 1938-ban, a Szerb u. 17-ben nyitotta meg. A Püski Kiadót Püski Sándor 1939-ben […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás