Testvérnépeink – A kazahok
A kazahokat és kirgizeket a múltban Közép-Ázsia nagy nomád népeiként tartották számon. A két nép eredetének, történetének és egykori életmódjának számos hasonló mozzanata van.
Sajátos körülmények folytán a tudományos irodalomban hosszú ideig a két népet nem különböztették meg élesen egymástól. E később a közfelfogásban is eluralkodó tévedésnek az okát a névhasználat sajátos fordulataiban kell keresnünk.
A XVI. század elejétől a XVIII. század derekáig a kazahokat helyesen jelölik saját nevükkel.
A XVIII. század derekától kezdve azonban – hogy az oroszországi kozákoktól megkülönböztessék őket – a kirgiz-kazah elnevezést használják. A XIX. században ez a megkülönböztetés eltűnt, és a kazahokat is egyszerűen kirgizeknek nevezték.
A kazahok eredete az Arany Horda széthullásához kapcsolódik.
Elődeik a XV. század derekán váltak ki az Arany Horda kötelékéből, s fokozatosan kelet felé szivárogtak.
Ezek a nomadizáló törzsek a XV. század vége felé a kelet-kazahsztáni sztyeppeken már jelentős erőt képviseltek.
A mongol kalmükök XVIII. századi hódítása súlyos csapást mért a kazahokra, s visszavetette őket fejlődésükben. A XVIII-XIX. század folyamán – hordák szerint más és más időpontban – Oroszország fennhatósága alá kerültek.
A kazahok hagyományos gazdálkodási módja a nomád állattenyésztés volt, talán éppen a kazahoknál őrződött meg legtisztábban a maga ősi formájában.
A tenyésztett állatok sorában első helyen a ló, a juh, a szarvasmarha és a teve szerepelt. A nomád állattartás módszereinek megfelelően az állat az egész év folyamán a szabadba volt kicsapva. Nyáron a legelők az állatoknak bő táplálékot nyújtottak, télen az állat a hótakaró alatt keresett magának táplálékot. Az állattenyésztő népcsoport életében a megfelelő nyári és téli szálláshely kiválasztása döntő szerepet játszott; szállásváltozásai, nomadizálása lényegében ezzel függött össze. A kazahok periodikus vándorlásai rendszerint kelet-nyugati irányúak voltak, s gyakran a 700-850 km-es távolságot is elérték.
A kazahok települési körülményeit szintén a nomadizáló életmód szabta meg. A nomád állattenyésztés nyáron az északi sztyeppekre, télen a déli hegységek védettebb völgyeibe kényszerítette a vándorló kazahokat, s e vándorlások során természetesen összes ingó tárgyaikat magukkal szállították. A jurta a nyári telephelyek szállása volt; télen ritkábban került alkalmazásra. A téli telephelyen más, kunyhószerű alkalmatosságban szálltak meg.
A kazah jurta formájában és berendezésében nem tér el a nomád sátor általánosan ismert típusától.
A téli szállások létesítése csak a XVIII-XIX. században vált általánossá, addig télen is a jurtában húzták meg magukat. A téli szállás építőanyagának megválasztása a helyi körülményektől függött; alapul föld, agyag, kő szolgált. Ezekhez a téli szállásokhoz az állatok részére elkerített karámrész csatlakozott.
A téli szálláshelyül szolgáló kunyhók kivitelezése és berendezése – különösen a szegényeknél – meglehetősen nyomorúságos volt.
(Forrás: A kultúra világa – A világ népei /Budapest, 1965/)
Powered by Facebook Comments
