Petőfi Sándor orosz unokái

Feltételezhetően fogolyként 1851-ben Barguzinba szállították Petőfit Sándort, (Petrovicsot).
Petőfi Sándor állítólagos barguzini raboskodása során összekötötte életét a postamester lányával, aki fiúgyermeket szült neki. Amikor a költő feltételezett testereklyéi 1989 nyarán előkerültek, nem sokkal utána jelentkeztek az ükunokák is.

De hiszen itt rólunk van szó! – csaptak a homlokukra a Kuznyecov testvérek, amikor elolvasták a burjátiai Ulan-Udéban megjelenő Bajkál című folyóiratban közölt cikkeket a szibériai Petrovics/Petőfi-legendáról és a Morvai Ferenc által szponzorált, 1989-es barguzini ásatásokról. (Emlékeztetőül: a helyiek által „rabok temetőjének” nevezett parcellából előkerült egy európai csontváz, melyről egyes antropológusok azt állapították meg, hogy semmi sem zárja ki a Petőfi Sándorral való azonosságát.) A Kuznyecovok azonnal levelet küldtek az újság szerkesztőségébe, ahol tudták, hogy kikről van szó. Ugyanis a fogolyként 1851-ben Barguzinba szállított Petrovicsot (Petőfit) Anna Ivanovna Kuznyecovánál szállásolták el. Aztán a „titokzatos idegennek” nevezett politikai száműzött és Annuska között szerelem szövődött. Gyermekük is született. Nos, az ő ma élő utódaik, vagyis Petrovics/Petőfi ükunokái jelentkeztek az említett folyóiratnál.

De hogyan sikerült a nyomukra bukkanni? Néhai Nehéz Mihály újságíró, műfordító, a barguzini expedíció tolmácsa 1991 tavaszán Csank Csaba tanárral együtt levéltári kutatásokat végzett Csitában, Irkutszkban és Ulan-Udéban. Nehéz Csitában találkozott egy Szekirev (Szekeres) nevű egyetemi professzorral, az Urali Munkás korábbi főszerkesztőjével, aki elmesélte neki, hogy nagyapját és apját többször is kényszermunkára ítélte a szovjet hatalom, ám az üldöztetés valódi okára sosem derült fény. Apja halála előtt annyit árult el, hogy ők magyarok, de ezt titkolniuk kell. Szekirev tudott Petőfi ma élő orosz leszármazottairól is, akik időnként visszajárnak Barguzinba rokonlátogatóba és a temetőbe.

Nehéz Mihály akkor lepődött meg igazán, amikor kutatókollégája, A. V. Tyivanyenko egy vacsora alkalmával beszélt neki a Kuznyecov testvérekről. A szálak itt összefutottak. Ha sikerülne megtalálni őket, az nagy szenzáció lenne, ezért nemzetközi újságíró-igazolványát felmutatva kérte a folyóirat moszkvai illetékességű munkatársának segítségét a rokonok felkutatásában. Meghagyta az elérhetőségeit. És budapesti otthonában nemsokára megcsörrent a telefon: az egyik Petrovics/Petőfi ükunoka, Szvetlána Kuznyecova Vasziljeva hívta.

– Szvetlána levélben és táviratban írta le származását, és fényképeket is küldött a családjáról – ezt már Nehézné Szilvássy Irén mondja, aki féltve őrzi férje hagyatékát. Petőfi feltételezett orosz leszármazottainak eredeti fotográfiáit a Szabad Földnek mutatja meg először. – Amikor a hölgy telefonon jelentkezett, teljesen elérzékenyült, hogy végre megismerheti a gyökereit, hiszen semmit sem tudtak az őseikről. Készültek elutazni Barguzinba is. Aztán hirtelen megszakadt a kapcsolat, a férjem válaszlevelét nem kapta meg a címzett, és tőle sem jött több küldemény.

Szvetlána édesapja, Iván Nyikolajevics Kuznyecov erdőmérnökként és faipari gépészként dolgozott Barguzinban és környékén, ott is ment nyugdíjba. A róla küldött fénykép a házuk előtt készült, még ma is áll, volt szerencsém látni a barguzini expedíció tagjaként. Itt laktak elődei is, köztük dédanyja, Anna Ivanovna Kuznyecova és dédapja, Petrovics/Petőfi. A családfa szerinti dédunoka tehát Szvetlána édesapja. Két lányt és egy fiút nemzett. A legidősebb Maja, akinek bal felső szemfoga agyarszerűen nőtt (mint ismeretes, Petőfinek is kiállt ugyanez a foga, ez volt az egyik kulcsfontosságú jellegzetesség az azonosításkor!), a középső Szvetlána, a legfiatalabb pedig a daliás Szláva. Nagyapjukat Nyikolaj Dimitrievics Kuznyecovnak hívták, akinek apja, az ő dédapjuk, volt Petrovics/Petőfi és Annuska közös gyermeke. Róla néprajzi gyűjtés során azt rögzítették, hogy apja halála után két hónappal, 1856 júliusában született, és Alekszandrnak nevezték. Nehéz Mihály viszont az ükunokáktól azt tudta meg, hogy az 1852-ben világra jött csecsemő törvényen kívüliként nem kaphatta meg az apa családi nevét, ezért Annuska pap nagybátyja Dimitrij Kuznyecov néven anyakönyvezte.

Egyébként a helyiek visszaemlékezései és az ükunokák által közölt adatok mozaikként egészítik ki egymást, összeállítható a Kuznyecov-családfa. Az pedig a levéltári adatokból már kiderült, hogy létező famíliáról beszélünk, az anyai ágon kapott Kuznyecov név szabad polgárokká tette a leszármazottakat.

A Burját Központi Levéltárban megvannak a barguzini pravoszláv templom 1850–55 között vezetett „gyónási jegyzőkönyvei”, melyekbe feljegyezték az évi gyónáson részt vevő barguzini családtagok neveit. Anna Kuznyecova 1851–52 között nemcsak a családi névsorból tűnt el, hanem 1853-ban a barguzini pravoszláv őslakosok közül is. Ha az 1851-ben odaszállított, „feltámadottnak” is elbeszélt Petrovics élettársa lett, az egyház minden bizonnyal kitagadta a „bukott lányt”. Arról is szólnak legendák, hogy a közeli Iliszunszkban telepedtek le, ahol végül Petrovics 1856 májusában meghalt, de buddhista település lévén helyben nem temethették el, ezért vitték vissza a barguzini temetőbe. De ez már egy másik történet…

Fotó: Bohanek Miklós

Borzák Tibor

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Kapcsolódó:

Marosvásárhely: Olaszul is köszöntötték Petőfit születésének évfordulóján János vitéz és Iluskája valós története Mi az az erő, minőség, amit a „Nyugat” el akar törölni Közép-Európában? NŐK A FORRADALOMBAN