Feltételezhetően fogolyként 1851-ben Barguzinba szállították Petőfit Sándort, (Petrovicsot). Petőfi Sándor állítólagos barguzini raboskodása során összekötötte életét a postamester lányával, aki fiúgyermeket szült neki. Amikor a költő feltételezett testereklyéi 1989 nyarán előkerültek, nem sokkal utána jelentkeztek az ükunokák is. De hiszen itt rólunk van szó! – csaptak a homlokukra a Kuznyecov […]

A Petőfi Sándor költő tiszteletére rendezett emléknapon tartott megemlékezés résztvevői koszorúztak egy sírhelynél a Fiumei úti sírkertben 2015. július 17-én. A sírhelyen „Petőfi Sándor költő, forradalmár, született Magyarországon 1823-ban, meghalt Szibériában 1856-ban.” felirat olvasható. Az emléknapot abból az alkalomból rendezték, hogy a bizottság végső búcsút vett a költő „állítólagos” földi […]

            Ha még mindig kételkedne benne, a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg! A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak, egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL KEZDVE […]

            1983-ban Vaszilij Vasziljevics Pagirja, munkácsi újságíró és irodalmár egy, a negyvenes évekbeli ukrán nyelvű lapban rábukkant a Magyarság c. újságban 1940-ben közreadott cikksorozat összefoglalására, amelyben szemtanúk Petőfi Sándornak az általuk látott szibériai iliszunszki/iliszunszkajai 1856/57-ben ásott sírjáról emlékeztek meg, és ennek kapcsán különféle dokumentumokat is […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás