Nyugdíjasan - A hajnal az én órám

Bosszantó, ha az ember felébred hajnali négykor, holott nyugodtan alhatna. De ha már így történt, némi forgolódás után felkelek. Óvatosan kinyitom a teraszajtót – madárfütty koncert csábító zenéje áramlik be a lakásba. Világosodik, de az utcai lámpák még égnek. Kicsit hűvös van kinn, beburkolózok egy takaróba és kiülök a teraszra. Lucy cica odaül mellém és együtt hallgatjuk az ostorfákról jövő hajnali rigófüttyöt.

Aztán hirtelen egy élesebb hang hallatszik, és egy nagyobb testű madár repül át a kerten. Távolabb egy vonat zakatol ütemesen, majd a rigófüttybe galamb öblös turbékolása vegyül. Szeretem ezt a hangot, gyerekkorom világára emlékeztet. Ahogy világosodik, úgy bontakoznak ki a fügefa karéjos levelei és a szépen növögető fügék.

Szeretek korán ébredni és korán kelni. Este viszont már semmire se vagyok jó. Ilyen a biológiai órám. Már iskolásként se tudtam este tanulni, inkább reggel keltem fel nagyon korán, és akkor pillanatok alatt tudtam elsajátítani azt, amihez este órák kellettek volna. Most, hogy már nem járok el dolgozni, a reggel lett a legtermékenyebb napszakom.

Ilyenkor csodákra vagyok képes, mindenféle régen halogatott tevékenységet reggelre kell időzítenem. A háztartási munka nagy részét is ilyenkor végzem el, rádióhallgatás közben. Aztán ahogy telik a nap, úgy fogy, folyik el az energiám. Délutánra már ahhoz sincs erőm, hogy egy telefonbeszélgetést kezdeményezzek.

De a hajnal az én órám. Az utcai lámpák kialudtak és a nap sugarai kezdik elárasztani a kertet. A hűvösséget langyosság váltja fel, már nem kell a takaró, nyújtózok egy nagyot, sőt tornagyakorlatokra vetemedem. Megpróbálok egy egész napra való energiát begyűjteni.