Hideg-meleg zuhany a nap elején – és beindul a vére

 

 

 

 

 

 

„Ha végre itt a nyár és meleg az idő” – szól a pancsoló kislány slágere. Ám sokan szenvednek a forróságtól. Okos praktikákkal elviselhetővé tehető a legforróbb nap is.

Hűsítő víz
A víz lendületben tartja a lassuló vérkeringést. Kezdjük a napot hideg-meleg vizes zuhannyal. Indítsunk meleg vízzel, majd egy perc múlva váltsunk hidegre, de legföljebb csak tizenöt másodpercre. A vérpezsdítő játékot kétszer-háromszor ismételjük meg. Aki elgyengül, elszédül a melegben, napközben többször is ismételje az eljárást. Majd feküdjön le, és polcolja fel a lábát. A csuklóra folyatott hideg víz, vagy hideg vizes borogatás is jótékonyan hat.

Elnehezül a láb
Nyáron a láb hamarabb elfárad, mint máskor. A melegben a hajszálerek kitágulnak, ezáltal több folyadék léphet ki a környező szövetekbe, ezért a láb bedagad. Jót tesz a hűtés: a pórusok, az erek összehúzódnak, és a vér gyorsabban jut el a szívhez. Segítséget jelenthet a hűsítő gél használata.
De lépkedhetünk is hideg vízben. Öntsünk hideg vizet a lavórba, és lépkedjünk benne tíz percig úgy, akár a gólya. Minden lépésnél húzzuk ki teljesen a lábat a vízből. Fölpezsdül a vérkeringés, összehúzódnak a kitágult visszerek.

Saláta, zöldség, gyümölcs
A nyár nem a nehéz, zsíros, fűszeres ételek ideje. Főleg saláta, friss zöldség és gyümölcs kerüljön ilyenkor a tányérra. Fogyasszunk uborkát, paradicsomot, dinnyét és citrusféléket, amelyek fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket, valamint vízben oldódó vitaminokat is tartalmaznak.

Igyon sokat
Forró napokon az izzadással több liter vizet párologtatunk el. De nemcsak a víz távozik, hanem nyomelemeket és ásványi sókat is veszítünk. Ezért kétszer annyit kell inni, mint más napokon, akár három litert is. Érdemes követni a forró égövön élő emberek szokásait: igyunk naponta többször meleg gyümölcs- vagy gyógyteát. A cukor nélküli limonádé, az ásványvíz, a gyümölcslé vagy az enyhén hűtött zöldséglé is kitűnően oltja a szomjat.

Ózonveszély
11 és 19 óra között a legerősebb az ózon koncentrációja. Az ózon káros anyag, a szmog egyik összetevője. Az erős napsugárzással több ózon keletkezik. A magas ózonérték fejfájást, szempanaszokat és teljesítménycsökkenést okozhat. Ilyenkor tartózkodjunk a megerőltető fizikai munkától. Az ózonértékről az időjárás-jelentésekből vagy az internetről értesülhetünk.

 

stop/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Milyen öltözködési stílust képviselsz? Női önismereti teszt

csü júl 12 , 2012
            Teszteld velünk a személyiségedet, stílusodat! Válaszolj igennel, vagy nemmel a következő kérdésekre!   1. Kérdéscsoport Nehezedre esik megérinteni másokat? Számíthatnak rád bajban barátaid? Könnyen feladod céljaidat? Szívesen flörtölsz egy beszélgetés alkalmával? Adsz tanácsot másoknak életük fordulópontján? Ha valakinek egy pár jó szóra, vagy éppen […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás