Milyen pózban alszotok? Párkapcsolati problémára utaló jelek!

 

 

 

 

 

 

Az, hogy szex után milyen helyzetben alszotok el, többet vall érzelmeitekről, mint gondolnád!

Akár szenvedélyes szexszel zárjátok az estét, akár a fáradt nap után egyszerűen csak ágyba dőltök, az, amilyen helyzetben alszotok, árulkodik kapcsolatotokról. Nem csak arról, hogy éppen a viszony kezdeti, lángoló szakaszában jártok, vagy már megszoktátok egymás közelségét, így az ágyban sem olyan fontos, hogy minden porcikátok egymáshoz simuljon.

Az egyes alvási pozíciók nyilvánvaló és kevésbé egyértelmű problémáitokról is tanúskodnak, hiszen, ha valami baj van, azt napközben még takargathatjátok, de az álom öntudatlan állapotában felszínre kerül. Tudd meg, mi derül ki párkapcsolatodról az éjszaka leple alatt!

Háttal, az ágy két oldalán

Ha széles franciaágyatokat annyira kihasználjátok, amennyire csak lehet, de nem éppen az összebújásra, hanem a távolságtartásra, valószínűleg nem csak a forgolódás az ok. Természetesen vannak párok, akik az éjszaka folyamán nem kapcsolati problémák miatt tartják a távolságot, hanem azért, mert a legapróbb rezdülésre is felébrednének: esetükben még a külön alvás is utalhat lángoló szerelemre. Ha azonban korábban a tipikus egymásba fonódó szerelmesek voltatok, az utóbbi időben mégis közétek ékelődött néhány párna és takaró, lehet, hogy, ha jobban figyeltek, találhattok ott még néhány konfliktust is.

Az ugyanis, hogy a hátatokat mutatjátok egymásnak, rejtett párkapcsolati problémákra utal, amit nem beszéltek meg, hanem külön-külön magatokban tartotok.

Lehet, hogy egy komoly beszélgetés ezen is segítene, és máris nem lenne zavaró párod közelsége az éjszaka folyamán. Ha úgy érzed, mondandód lenne párodnak, de ő soha nem ad neked igazat, könnyen az ágy két végén találhatjátok magatokat, amennyiben pedig az elfojtott problémák miatt érzelmi távolság alakul ki közöttetek, nemcsak a hálószoba lesz hideg, de előbb-utóbb napközben is érezheted a távolságtartó feszültséget.

Háttal, összeérve

Nem feltétlenül utal problémára, ha nem egész testtel összeérve alszotok. Ez a póz kompromisszumos megoldás, ha nem bírtok átölelkezve álomba merülni, de mégis szükségetek van a másik közelségére. Lehet, hogy a kapcsolatba vegyül némi megszokás is, ha ez a kedvenc alvó helyzetetek, de komolyabb bajtól nem kell tartanod, amíg mindkettőtök részéről kölcsönösen fennáll az érintés igénye. Ha azonban csak az egyik fél teszi rá a kezét vagy a lábát a másikra, akkor ő valószínűleg többet ad bele a kapcsolatba, míg a másik kevésbé hajlandó megnyílni és átadni érzelmeit.

Kis kifli, nagy kifli

Ha alvás közben hátulról ölelitek egymást, az a lehető legbékésebb pozíció, feltéve, ha te vagy a kis kifli. Ez az éjszakai testhelyzet arra utal, hogy partnered minden mozdulatával óvni szeretne téged, hiszen fontos vagy neki. Sajnos ez nem igaz a helyzet fordítottjára, vagyis arra az alvópózra, amikor te öleled hátulról a szerelmedet.

Meglehet, hogy abban az időszakban, amikor ez a helyzet jellemző rátok, párod valamilyen szakmai vagy magánéleti gondját próbálja rejtegetni előled, te azonban minden erőddel azon vagy, hogy megfejtsd, mi az, ami ennyire foglalkoztatja. Az is lehet, hogy ő az uralkodó fél, te pedig rendszerint csak a második vagy a sorban, és ez éjszaka is megmutatkozik.

Persze előfordulhat, hogy csak elfáradtatok a fordított helyzetben, ezért kerültél te partnered mögé, ha azonban úgy érzed, valóban háttérbe szorulsz a párkapcsolatban, nem árt, ha minél előbb szembenéztek a problémával, és nem hagyod tovább, hogy párod rejtegesse. Ügyelj arra, hogy, ha nagy beszélgetésre kerül a sor, legyél kíméletes, és soha ne támadd le a párod, akkor se, ha biztos vagy a dolgodban. Megoldás csak akkor születhet, ha a vitában is egyenrangú partnerként kezelitek egymást.

Szoros ölelés egymással szemben

Ez a szorosan összefonódó testhelyzetet természetes, amennyiben csak pár hete vagytok együtt. Ha azonban új keletű fellángolás, hogy egymással szemközt, szorosan átölelve alszotok, lehet, hogy nem magától kapott lángra a romantika. Bár a ragaszkodás alapvetően jó jel, előfordulhat, hogy ez esetben a háttérben nem csak szerelem, de probléma is akad.

Általában a párok akkor térnek vissza ehhez az alvási pozícióhoz, ha nem érzik magukat biztonságban a kapcsolatban, és úgy gondolják, hogy a másik netán már nem csak őket tartja vonzónak, hanem észreveszi a többi potenciális versenytársat is.

Gondold át kapcsolatotokat, ha pedig úgy érzed, van okod a félelemre, beszélj partnereddel. Lehet, hogy aggodalmaid csak abból fakadnak, hogy az utóbbi időben nem volt rád elég ideje, de ezen sem árt változtatnotok: ne csak éjszaka keressétek egymás közelségét, de nappal is dolgozzatok azon, hogy az együttlétet ne árnyékolhassák be az aggodalmak!

 

femina/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Milyen fehérneműt hordasz a divatos, szép ruhád alatt?

hét júl 16 , 2012
              Igényes külső, jó smink, összehangolt megjelenés. Ugyanez vonatkozik az alsó ruházatodra is? Vagy csak azt az elvet követed, hogy mindent azért, ami látszik? Másoknak öltözködsz, vagy a magad, esetleg szerelmed igényeinek kielégítésére törekszel? A látszat sokszor csal. Becsapjuk környezetünket, de leginkább önmagunkat. Az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás