Veszteséges ami népszerű? – Költözik a Csodák Palotája

 

 

 

 

 

 

A Campona jelentős bevételre tesz szert, hiszen a tudomány és technika iránt érdeklődők november elejétől kénytelenek lesznek a XXII. kerületi bevásárlóközpontban plázázni, ha meg szeretnék tekinteni a kiállítást.

A költöztetés októberben történik és a kiállítás november elején lesz ismét látogatható.

Szeptember elején került nyilvánosságra, hogy a hónap végén bezár a Csodák Palotája a Millenárison, miután nem hosszabbította meg szerződését a Millenáris Nonprofit Kft. Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója az MTI-nek akkor azt mondta, hogy a kiállításnak október 15-ig kell kiköltöznie a Millenáris területéről. Arra a kérdésre, hogy miért nem hosszabbított szerződést a Millenáris, Mizda Katalin csak annyit közölt, több bérlő is jelentkezett és az üzemeltető nem őket választotta.

A döntésről a Millenáris Nonprofit Kft. stratégiai vezetője, Benyák Zoltán azt mondta, “olyan jelentős mínusszal járt az együttműködés a Millenáris számára, amelyet már nem lehetett tovább fenntartani”. Támogatás híján a Millenárisnak “a saját lábán kell megállnia”, ezért nem tudja a jövőben tovább finanszírozni az évek óta veszteséges kiállítást.

Forrás: MTI

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás