Már érik a ropogós cseresznye

Mindannyian megcsodáltunk már egy virágzó cseresznyefát, amely a tavaszi napfényben szinte roskadozni látszik a fehér virágok alatt.
Ha közel mentünk a fához, akkor hallottuk a nektárt és virágport gyűjtő méhek halk zsongását is. Ritka szép és évente csupán egyszer megismétlődő színjátéka ez a természetnek.

Nem kétséges, hogy szegényebb marad az, akinek nincs része benne. És nem csoda, hogy a virágok szépsége iránt oly fogékony japánok éppen a cseresznyevirágzással ünneplik a tavasz érkezését. Vajon milyennek álmodta meg Csehov a Cseresznyéskertet akkor, amikor a fák virágba borulnak?

Története

A cseresznyefa vadon régebben él erdeinkben, mint a kertekben, és szerte az országban, szinte mindenütt előfordul. Gyümölcse többnyire apró, fanyar, kevéssé leves, de azért fogyasztható. Nyugat-Szibériától Angliáig a tölgyerdők övezetében honos.

A kerti cseresznyét valószínűleg a pompázatosan gazdag lakomáiról hírhedtté vált Lucullusnak köszönhetjük, aki egyébként tiszteletre méltó és sikeres hadvezér volt.
A pontuszi Kerasuntból ő hozatott egy akkor kiválónak tartott cseresznyefajtát Itáliába. Kerasunt nevét őrzi a görög kerasos, a latin cerasus, a német Kirsche és a szláv származású magyar cseresznye szó is.

A Magyarországról származó cseresznye már a 16. században kedvelt volt Bécsben és Ausztriában; irodalmi adatok egy dió nagyságú cseresznyéről tudósítanak, de az is lehet, hogy akkoriban a dió volt apró és nem a cseresznye nagy!

Később a szőlőtermő tájak jellegzetes kísérőnövénye lett a cseresznyefa. Ez fokozta az akkori kisgazdák termelési biztonságát, hiszen ha a szőlőt elvitte a májusi fagy, a cseresznye akkor is nyújtott bevételt. Sajnos a zártkertekben, a szőlőkben álló cseresznyefák száma rohamosan csökken, igaz, hogy ezt az apadást a házi kertekben és a lakóházak közelében ültetett fák száma ellensúlyozza.

A cseresznye a legkorábbi, tavaszi gyümölcsünk: rendszerint már május 20-25 között a piacokra kerül kis csokorba kötve. Amikor ezt a korai cseresznyét kóstolgattuk gyermekkorunkban, akkor járta a mondóka: Újság hasunkba – hideglelés pokolba! Entz Ferenc, a szabadságharc tudós orvosa és egyben pomológus viszont így ír: „Senki se tudja a gyümölcs értékét jobban megítélni, mint a kofa; de semmiféle cseresznyét sem fizet az oly jól meg, mint a kis májusi cseresznyét, s egyiket sem becsüli meg annyira, mint ezt. Hol szemenként, hol pálcikára kötve adja, hol pedig aprócska füzetekben árulgatja méregdrága pénzen.”

Termesztése

Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a cseresznyét csak a hagyományosan magas vagy közepes törzsű, terebélyes fán tudjuk megtermelni, vagyis a cseresznyefa nagy helyet követel magának a kertből. Ezért lehetőleg ne a kert közepébe, hanem a ház elé; a terasz szélére ültessük, ahol kevesebb helyet foglal el, árnyékot ad és díszít is. Minthogy fényigényes növény, ezért nem ajánlatos beszorítani se egymás, se más fák társaságába. Ha a kerítés mellé ültetjük, akkor a szomszéddal való későbbi viták megelőzése céljából pontosan tartsuk be az előírásos két méter távolságot a telekhatártól.

Egy kiskertbe elegendő egy cseresznyefát ültetni, mert a termés betakarítása sok munkával, vesződséggel jár. A „profi” kertbarátok a fiatal fa ágait különböző fajtájú cseresznyével oltják át, ami azzal az előnnyel kecsegtet, hogy a fa

egyes részein a gyümölcs különböző időpontokban fog érni, tehát a szedés és a fogyasztás idénye széthúzódik, a fa termőképességét jobban ki tudjuk használni.

Cseresznyefát – a nagyon kötött talajok kivételével nálunk mindenütt lehet telepíteni. A vízigénye csak közepes, amit az is mutat, hogy ha az érés kezdetén nagyobb eső hullik, akkor bizony számítani kell a cseresznye felrepedésére és gyors rothadására.

A téli hidegre nem érzékeny, és a tavaszi fagyok is csak ritkán tesznek kárt benne.

A vásárolt csemetékből ágcsoportos, sudaras koronát neveljünk. Már az első tavaszi, koronaalakító metszésnél nagyon fontos, hogy a vezérvessző alatt előtörő erős vesszőt eltávolítsuk, mert különben ikerágas koronánk lesz. A fiatalkori metszés egyébként meghatározza a fa termőképességét, mert ilyenkor kell elérnünk, hogy szellős, de nem ritka korona jöjjön létre. A fiatal fák törzsét az első években védeni kell a nyúlrágástól.
Idősebb korban is szükség lesz a korona metszésére, mert a termőrészek idővel elöregednek, és ezeket meg kell 3-4 évenként ifjítani. Aki ezt az évenkénti, részleges ifjítást nem mulasztja el, annak bőven termő fája marad évtizedekig, és nem lesz szüksége később általános ifjításra, ami egy-két évig föltétlenül terméskiesést okoz.

A cseresznyefákat augusztus-szeptemberben kell metszeni és ritkítani. Ez a legjobb időpontja az ifjításnak is. Ha más időpontban „zaklatjuk” a fát, akkor az inzultusra rendszerint erős mézgaképződéssel válaszol.

Gyakran előfordul a kiskertekben, hogy a gúla alakú koronát nevelő cseresznyefa olyan magasra nő, hogy a termését csak a madarak képesek leszüretelni, vagy – ami nagyobb gond – az ágak belenőnek a villany vagy a telefon vezetékébe, és ezzel veszélyeztetik az üzembiztonságot. Ilyen esetben a fák koronáját alacsonyabbra kell metszeni. Ez úgy történik, hogy a harmadik vagy a negyedik ágkoszorú fölött a sudarat visszavágjuk. (A fűrészelt merszlapot föltétlenül simára kell faragni, és bekenni Santar SM-mel vagy Cellciddel.) Ez az operáció csak ideiglenesen csökkenti a termést, mert a hatására képződő oldalelágazásokon jóval több új termőrész képződik.

A cseresznyefákat főként a monília, a levéllikasztógombák és a cseresznyelégy ellen kell permetezni. A tél végi lemosó permetezés kielégítő védelmet nyújt, és nyáron csak akkor permetezzük, ha arra föltétlenül szükség van. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy fölösleges megpermetezni rovarölő szerrel egy hatalmas cseresznyefát csak azért, mert néhány hajtás végén a levelek összekunkorodtak a levéltetvek fertőzése következtében. Ilyenkor sokkal egyszerűbb, olcsóbb – és főként a környezetre nézve kíméletesebb – eljárás, ha a fertőzött hajtásvégeket levágjuk és elégetjük!

Sok hazai és külföldi származású cseresznyefajtát termelnek a kertekben. Ezek közül a nagyon korai Münchebergi korait, a korai Pomázi hosszúszárút, a középkorai Jaboulay-t és Bigarreau Burlat-t, a középérésű János cseresznyét és a legfinomabb Germersdorfit, valamint a késői Hedelfingeni-t érdemes telepíteni.

Felhasználása

Egy jól megtermett cseresznyefa akár 80-100 kg termést is érlelhet, ami még akkor is kielégíti egy család igényét, ha több fajtát, különböző időben terem.
A cseresznyeszedéshez megbízható létrák, szedőedények szükségesek. A gyümölcsöket a kocsányukkal együtt, de a termőrész nélkül kell a fáról leválasztani. Aki a termőnyársat letöri, az egyúttal már a jövő évi termést is leszüretelte! A fáról minden gyümölcsöt le kell szedni, mert a „kukacosodást” okozó cseresznyelégy a fán maradó gyümölcsök útján terjed, és ezek a gyümölcsök terjesztik a moníliát is!

A cseresznye gyorsan romló gyümölcs. Ezért lehetőleg lapos ládába szedjük, és a gyümölcsöt azonnal vigyük hűvös helyre, de legalább árnyékba. A fogyasztók a nagy bogyójú, ropogós, mézédes és nem „kukacos” cseresznyét kedvelik.

A friss gyümölcs főként a családok önellátását szolgálja. A háziasszonyok finom befőttet és cseresznyés süteményt készítenek belőle.
magyarno.com