Ritkaságszámba menő, védett vörös rókalepkét találtak a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület tagjai a nyíregyházi Sóstói-erdőben. Tömöri László elmondta, hogy a lepkefajt 1970-től Magyarországon kipusztult fajként tartották számon, de 2000-es évek elején ismét láttak vörös rókalepkét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hegységekben, valamint a Szatmár-beregi-síkságon, illetve a nyírségi tájegység erdőiben is. […]

          Százötven állatfajt listázott a nyíregyházi Sóstói-erdőben a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, s az összeállított lajstrom szerint visszatért a fekete gólya, a mókus és a holló is a város tüdejeként emlegetett 370 hektáros fás területre. Szigetvári Csaba, az egyesület projektvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás