Zsebes téma

Külső zseb, rejtett, alsó, felső… Hova is tettem? Keresgélés óráknak tűnő percei telnek. Szó szerint is „kézenfekvő” a zseb téma, amiről érdemes néhány szót ejteni.

Zseb, ami legfeljebb „kendő” tárolására lett kitalálva

Eredetileg, a zsebek szépen összehajtogatott zsebkendő elrejtésére lettek kialakítva. Nem is léteztek akkoriban kulcscsomók, mobiltelefonok és egyéb olyan nélkülözhetetlen tárgyak, amelyeknek kéznél kellett lenni. Csakhogy a zseb mérete nem nőtt arányosan a benne elhelyezett tárgyak mennyiségével. Eredmény: kinyúlt, belül szakadt, elálló zsebek.

zseb

A női ruházat elengedhetetlen kelléke a retikül, ennek következménye, hogy a hölgyek jellemzően nem tárolnak semmit a zsebükben. A férfiak többsége azonban nincs berendezkedve apró holmik tárolására, így szükségszerűen zsebük jelenti a pakolás egyetlen lehetőségét. Kincsekkel kitömött sok zsebük van a zakón, nadrágon, kabáton.

„Zsebesek”

Illemkódex szerint, a zsebbe dugni kezünket illetlen, de ezen túlmenően, a metakommunikáció jóval súlyosabb üzenetet hordoz. A lezser megjelenés egy gátlásos, önbizalom nélküli személyiséget takar, sőt, szakemberek szerint, aki zsebre teszi a kezét, az hajlamos lopásra.

zseb 1

A magyar nyelv őszintén és nagyon találóan ki is fejezi a lopást „zsebre tette a pénzt”  kifejezéssel.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Még nem pihen a kertész

csü nov 7 , 2013
Az ősz nem unalmas. Persze könnyen azzá válhat, ha fázósan elbújunk otthonunk sarkába, ám akinek kertje van, annak mindig akad a ház körül tennivalója. Legalábbis az első fagyok beálltáig. A jó kertészek november derekáig takargatják, dédelgetik növényeiket, hogy mire itt a kikelet, újra teljes szépségében pompázzon kertjük. Íme néhány aktuális […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás