A szilveszteri hagyományainknak ősi gyökereik vannak. Nagy jelentősége van az év utolsó napjának és az új év első napjának, mert az akkor történtek határozzák meg azt, hogy a következő évben milyen lesz a sorsunk, milyen lesz a termés a földeken.
Hazánkban ilyenkor a fő étek a disznóhús, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja.
Íme egy kitűnő szilveszteri étek receptje!
Hozzávalók:
- 1 – 1,5kg karaj egyben
- 20 dkg főtt füstölt tarja
- 3 fej hagyma
- 20 dkg trappista sajt
- 1 piros kaliforniai paprika
Páchoz:
- olaj
- magyaros sültek fűszerkeveréke
- őrölt bors
Elkészítés:
A karajt 1-1,5 centinként bevagdossuk úgy, hogy az alja egyben maradjon
Az olajból és a fűszerekből pácot készítünk, mindenütt jól bekenegetjük vele a húst, főleg a zsebecskéket, majd becsavarjuk alufóliába, légmentesen lezárjuk. ( Ha Pataki tálban sütjük, akkor elég lefedni. )
1 – 2 órát állni hagyjuk. Amíg pácolódik a hús felcsíkozzuk a tarját, hagymát, sajtot.
A pácolási idő leteltével a zsebeket felváltva megtöltjük a hozzávalókkal. ( Tehetünk bele kolbászt, szalonnát ízlésünk szab csak határt. )
A tetejét kirakjuk paprikacsíkokkal és bőven lekenjük még páccal.
Nem szükséges alá víz, de ha nem cserépedényben készül akkor 1 dl vizet öntsünk alá, melybe dobjunk 1/2 leveskockát.
1 1/2 – 2 óra alatt lefedve megpuhítjuk, majd fedetlenül kb. 15 perc alatt megpirítjuk.
Ferdén szeleteljük,burgonyapürével tálaljuk.
Jó étvágyat!
Lövey Tímea
Magyar Nő Magazin
Powered by Facebook Comments