Zrínyi Miklósról szóló kiadványokat mutattak be Budapesten

 

 

 

 

 

Zrínyi Miklósról szóló, magyar és horvát kiadványokat mutattak be kedden Budapesten. Pálffy Géza történész azt hangsúlyozta, hogy Zrínyi Miklós a 17. század egyik legnagyobb magyar-horvát politikusa, aki képes volt a korabeli Európa hatalmainak figyelmét felhívni a török kiűzésének fontosságára, össze tudta egyeztetni saját érdekeinek és a haza javának védelmét.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézetében tartott keddi tudományos rendezvényen a szakember kifejtette: a szigetvári hős dédunokája több szempontból is kora kiemelkedő egyénisége volt. Horvát bánként hatalmas birtokainak jövedelméből finanszírozta a törökellenes harcokat. Emellett dédunokája az első magyar eposzban, a Szigeti veszedelemben állított emléket dédapjának, a Szigetvár 1566. évi ostrománál vértanúhalált várkapitánynak, és figyelmeztette a magyarokat arra, hogy a hazáért való helytállás nem elsősorban a hatalmi, anyagi viszonytól függ, sokkal inkább a lelki, erkölcsi értékektől.

Zrínyi Miklós? Szigeti veszedelem
Zrínyi Miklós? Szigeti veszedelem

A keddi rendezvényen bemutatott, Zrínyi-Újvár emlékezete című tanulmánygyűjtemény és forráskiadvány a mai Magyarország területén
található egyetlen Zrínyi-építménnyel kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket mutatja be. A Mura és a Dráva folyók találkozásánál, Somogy és Zala megye határán található, a középiskolai tananyagban évtizedek óta szereplő vár maradványait néhány éve találták meg a régészek.
B. Szabó János történész elmondta: az egykori vár a korszakban nem számított nagynak, mégis alkalmas volt arra, hogy védje Zrínyi birtokait, fenyegesse a törököt és a Magyar Királyság délnyugati végeinek egyik stratégiailag fontos erődítménye legyen. A nagyobb erődöket akkoriban a császár és a pápa anyagi segítségével építették, Zrínyi-Újvár felépítését azonban maga a bán finanszírozta saját vagyonából. A török ostrom után Zrínyi-Újvárt a földdel tették egyenlővé, de jelentőségét mutatja, hogy az 1664. évi vasvári békében a törökök kikötötték, hogy nem lehet újjáépíteni. Régészeti szempontból azért fontosak a feltárások, mert mindazok az emlékek, amelyek a mindössze 3 évig fennállt várhoz kötődnek, nagyon pontosan datálhatók, miközben például a több évszázadon át működő várak tárgyi emlékeinél ugyanez gyakran szinte megoldhatatlan.
A Két kultúra találkozásai: a Zrínyi család a horvát és a magyar történelemben című kötet 22 horvát nyelvű, fele részben horvát, fele részben magyar szakemberek által írt tanulmányban mutatja be a Zrínyi-kutatás legfrissebb eredményeit, a család egyes tagjainak szerepét, a két nép nemzeti tudatában elfoglalt helyét, a közösen értelmezett Zrínyi-hagyományt. A mű megjelentetését támogatta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia – mondta a kötet egyik szerkesztője, Bene Sándor irodalomtörténész.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Felvidék - Szlovákia ismét "fekete lyukká válik a térképen"

ked febr 12 , 2013
            Van úgy, hogy a hon atyái és anyái, vezérlő fejedelmei egy óvatlan pillanatban meghökkentő őszinteségre ragadtatják magukat. Az kétségtelen, hogy mind stílusában, mind következményeiben az Őszödi Kinyilatkoztatás a legismertebb ilyen jellegű megnyilvánulás, de a minapi szlovák verzió is méltó az említésre. Az őszinteségi roham […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás