Zavarban a szülő, a gyerek miatt

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                  Melyik szülőnek ne lenne egy-két története, mikor csemetéjének köszönhetően borzasztó kellemetlenül érezte magát, hétköznapi szavakkal: majd’ lesült a képéről a bőr?

Ilyen helyzet kialakulhat, ha a gyermek illetlen vagy kínos megjegyzést tesz valakire nagy nyilvánosság előtt, esetleg olyan kérdést tesz fel, amellyel zavarba hoz minket. De a legtöbb szülő számára kellemetlen az is, ha a nagyközönség látja, képtelen megálljt parancsolni a kicsi hisztijének, „rosszalkodásának”. Néha persze a közönségnek se kell több: hangot is ad a szülő képességeivel kapcsolatos véleményének.

Miért fordulnak elő ilyen helyzetek, és mit tegyünk ilyenkor?

Hogy mi számít kínosnak, az nagyban kultúrafüggő. Senkivel sem születik vele ez a tudás, lassan, lépésenként kell megtanulnunk ezt.

Ehhez a tanuláshoz empátia is szükséges, ami ugyancsak az évek során fejlődik, formálódik. Kínos az, ami a másik számára diszkomfortos. Honnan tudná egy kisgyermek, hogy a bácsinak kellemetlen, ha megjegyzést tesznek kopaszságára, ha bámulják a kerekesszékest, ha szóvá teszik, milyen alacsonyra nőtt a néni. A gyermek ezeket az észrevételeket azért teszi, mert figyeli a körülötte levő világot, és szemet szúr neki minden, ami az átlagtól eltérő, szabálytalan. Az sem ritka, hogy egy szokatlan jelenség szorongást kelt a gyermekben, és ezért kérdez rá. Előfordul, hogy a kicsi például fél a házban lakó vak vagy fekete bőrű embertől.

A gyermekek bizonyos értelemben előítéletesek, de ez nem keverendő össze a felnőttkori előítéletekkel, mikor a különféle csoportok megbélyegzése mögött már az önigazolás és bűnbakképzés motívuma áll. Ennek megfelelően nem érdemes túlreagálni ezeket a megnyilvánulásokat, még akkor sem, ha a legkellemetlenebb módon nagy társaságban, vagy éppen az érintett fél előtt történnek. Megmondhatjuk, hogy ilyet nem illik mondani, mert a másiknak rosszul esik, és ezzel jó, ha le is zárjuk a kérdést.

Ennél sokkal kellemetlenebb, mikor a szülők a ludasak az eseményben, mert a gyermek olyasmit kotyog ki, amit otthon hallott – éppen tőlük. Ha a gyermek olyan mondatokat hall gyermekétől, amelyek igen kellemetlenek lehetnek a szülőnek, a legjobb, ha méltóságunkat (vagy annak látszatát, bármit is érzünk belül) megőrizve korrigáljuk az elhangzottakat, majd mihamarabb túllépünk a kínos incidensen.

Sok anyát vagy apát az zavar leginkább, ha olyan színben tűnik fel mások előtt, mint hozzá nem értő szülő, például, mikor a gyermek a villamoson hangosan hisztizik, és ő nem tud véget vetni neki. Ez főleg az önmagukban bizonytalanabb szülőket hozza zavarba. Szinte érzik magukon az utastársak lesújtó pillantását, bele vélnek látni gondolataikba, ami az ő megvetésük körül forog. A második-harmadik gyermeknél ebből kinő az ember, és fittyet hány a közönség vélt vagy kimondott kritikájára. Ha a kicsi mások előtt hisztizik, ugyanaz az eljárás, mint mikor négyszemközt teszi. Megvárni a végét különösebb reakció nélkül. Mind a megenyhülés, mind a leszidás nem kívánt következményekkel jár.

Azt kell megérteni, hogy a hisztiző gyermek nem rossz, csak frusztrációba ütközött, amivel nem tud mit kezdeni, mert még nem tanulta meg, hogyan kezelje. Ha megadjuk neki, amiért harcol, azzal megerősítjük, hogy legközelebb is ugyanezt az eszközt válassza ahelyett, hogy hatékonyabb megküzdési módokat sajátítana el. Ám a szidás, büntetés sem ajánlott.

A hiszti nemcsak a környezetnek, hanem a gyermeknek is rossz – ne úgy képzeljük, hogy ő belül nevet a markába! Ilyenkor a gyermek belehergeli magát rossz érzéseibe, és képtelen szabadulni. Nem baj hát, ha együtt érzünk, ha jelezzük, tudjuk, hogy most neki sem jó, majd türelmesen megvárjuk, míg abba hagyja.

Ez néhány alkalommal elég hosszú időbe telhet éppen a felspannolt lelki állapot miatt, de idővel csökkenni fog, és ahogy más eszközöket tanul meg, hogy elérje céljait, illetve nő a kielégülés késleltetésének képessége, el is marad. És ha tudunk róla, nem feladatunk rövid idő alatt leállítani a folyamatot, talán a mi feszültségünk is oldódik.

 

 

 

napidoktor/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Wass Albert: Őszi szerelem
Next post Amikor úgy érzed, minden hiába…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás