XVI. Benedek: „nehéz napok ezek, imádkozzatok értem”

 

 

 

 

 

 

XVI. Benedek szerdai audienciáján kijelentette: az egyház érdekeit tartotta szem előtt, saját elhatározásából döntött úgy, hogy leköszön a pápai trónról. A pápát hatalmas tapssal köszöntötte az a mintegy nyolcezer ember, aki részt vett a szokásos általános kihallgatáson, amely az utolsó előtti a február 28-ra jelzett távozás előtt.

XVI. Benedek kifejtette: hosszasan tartott lelkiismereti vizsgálatot Isten előtt. Hozzáfűzte: tudatában van lépése súlyosságának, de be kellett látnia, hogy már nincs elegendő ereje a Szent Péter utódára háruló feladatok ellátásához.

A VI. Pálról elnevezett audienciaterem teljesen megtelt: egyháziak, hívők és egyszerű turisták is a Vatikánba siettek, hogy elbúcsúzhassanak a távozó pápától. Kora reggel óta hosszú sor állt a Vatikán kapujánál, de a terembe nem fért be mindenki.

papa-audiencia
Viva il papa! (Éljen a pápa!) – kiabálták az olaszok. Grazie Santitá! (Köszönjük Őszentsége!) – állt egy transzparensen. A tömeg többször is tapssal szakította meg az egyházfő szavait és beszéde után is állva, hosszú tapssal köszöntötték őt. „Köszönöm! Érzem, hogy mellettem vagytok”- mondta XVI. Benedek, majd hozzátette: „Nehéz napok ezek, imádkozzatok értem és az egyházért!”

XVI. Benedek távozása előtti beszédével „testamentumot” hagyott hátra az egyház, a pápavalasztó bíborosok és a hívők számára – vélték az audencia utáni legelső sajtókommentárok. A pápa ugyanis az egyház „kihívásairól” beszélt: a házasság szentségének súlyáról, az élet védelméről az abortusszal és az eutanáziával szemben. Kiemelte, hogy a gyengék védelemre szorulnak, a világban könyörületességre van szükség. Hangoztatta, hogy a szekularizált világ támadásával szemben a keresztények is elveszítik hitüket.

„Nem lehet azonban csak azért kereszténynek lenni, mert keresztény hagyományú társadalomban élünk” – mondta. A sivatagban 40 napig böjtölő Krisztusról szólva XVI. Benedek úgy fogalmazott: „Mindannyiunknak választ kell adni az élet alapvető kérdésére: mi a legfontosabb, mi számít igazán az életünkben?”

„A megtérés nem azt jelenti, hogy bezárkózunk személyes sikerünkbe, tekintélyünkbe, pozíciónkba, hanem azt, hogy nap mint nap azért teszünk, hogy a legkisebb dolgokban is a szeretet és az igazság váljon a legfontosabbá” – jelentette ki az egyházfő, majd arra intett: „Istent ne saját érdekeinkre használjuk… mindenkinek fel kellene tenni a kérdést: milyen hely jut Istennek az életemben?”

Hamvazószerdán a pápa a Szent Péter-bazilikában pontifikál misét, ahova szintén jelentős zarándoktömeget várnak.

mti via delmagyar.hu/magyartudat.com/AFP

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából
Next post Távcsöves kisbolygófigyelésre várják az érdeklődőket pénteken

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás