Virágokat mindenhová a végeláthatatlan szürke tél ellen

 

 

 

 

 

Még mindig várat magára a tavasz, a természet csak nem akar újjáéledni. Üde színfoltnak nyoma sincs, a szürkeség egyre kegyetlenebb hatást gyakorol érzelmeinkre. Rossz kedélyállapotunkon javíthatunk, ha otthonunkat virágokkal színesítjük. Mindössze egyetlen csokor piacon beszerzett, friss virág felüdülést, megnyugvást áraszt.

A vágott virág sajnos nem él túl sokáig, éppen akkor haldoklik, amikor legszebb korát éli. Hagymás töves virágaink viszont leginkább zöld levelekkel ajándékoznak meg bennünket, színpompás szirmaikat nem biztos, hogy akkor bontogatják, amikor éppen arra vágyunk. Pár forintért viszont éppen nekünk nyíló, illatos csodák közül választhatunk.

virag 1

Helyezhetjük ablakba, félreeső helyre, szemünk mindenképpen megakad a látványon.

virag 2

Virágok közt kényelmes fotelban beszélgetni, olvasgatni, garantált felfrissülést jelent.

virag 3

Akár egyetlen szál élénk színű virág és egy gyümölcsös tál teremti meg a természet szigetét.

virag 6

Próbáljuk ki a hét végi étkezést, szépen megterített asztal és virágdekoráció mellett. (Egyszerűbb virágkompozícióval ugyanazt a hatást érhetjük el.)

virag 7

Jólesik hazatérni, szinte hívogat a virágos bejárati ajtó.

virag 10

Ha a gömb akváriumban nem halakat akarunk szédíteni, rendezzünk el benne ügyesen néhány szál színes virágot! A páratartalom bent reked, kevés víz elegendő az életben tartáshoz.

virag 11

Az üvegvázában rügyezésnek indult ágacskákat néhány szál színes virággal dekoráljuk.

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás