Vince-napi vesszővágás Ópusztaszeren

 

 

 

 

 

 

Finom borokat kóstolhatnak azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba, ahol Szent Vincének, a szőlészek védőszentjének névnapját ünneplik, megtudhatják azt is, hogy milyen lesz az idei szőlőtermés.

Bár Ópusztaszer ma nem része borvidéknek, a szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen – közölte az MTI-vel Kisházi Gábor, az intézmény kommunikációs munkatársa.


A néphagyomány szerint Szent Vince napján, január 22-én megjósolják – tájegységenként különbözőképpen – a várható szőlőtermést. “Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince” – vagyis, ha enyhe az idő, és olvad ezen a napon, akkor jó bortermésre lehet számítani.
Az emlékparkban hagyomány, hogy az ünnephez legközelebb eső szombaton “vincevessző” levágásával jövendölik meg, hogy milyen termésre számíthatnak a környék szőlősgazdái. A skanzenben, a szegedi tanya szőlőskertjében lemetszenek egy vesszőt a tőkéről. Ha a rügyek épek, az azt jelenti, hogy a tél nagyobb részét már átvészelte a szőlő, nem fagyott el, így van remény a vidám szüretre. A vesszőt később vízbe teszik, és amikor a rügyek kifakadnak, a hajtások mennyiségéből további következtetéseket lehet levonni a szőlő állapotára vonatkozóan.
A termésjóslást tucatnyi hazai és délvidéki borrend felvonulása előzi meg, majd az Árpád-emlékműnél kerül sor a Szent Vince Borrend új tagjainak felavatására is. A jelöltetek elméleti és gyakorlati próbatételeket követően fogadták a Csongrád és Békés megyében működő rend tagjai közé.
Az ünnepséget a hegyközségek kóstolással egybekötött borbemutatója zárja a Feszty-körkép épületében, ahol az érdeklődő borbarátok szomjúságuk mellett zsíros kenyérrel éhségüket is csillapíthatják.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A nyírfa mágikus ereje - Koktélreceptek

sze jan 16 , 2013
                Őseink a nyírt a legfontosabb szent fák közé sorolták, lombos ágait az ősi táltoshitben rontás- és bajelhárításra alkalmazták. Mágikus védelem A nyírfa mágikus és gyógyító erejébe vetett hit elevenen élt a magyar paraszti hagyományban. A gallyak és az ágak általában rontáselhárító eszközök […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás