Védjegyet kapnak a nemzeti parkok ízei, termékei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium nemzeti park igazgatóságokkal közös célja, hogy a Nemzeti Parki Termék védjegy bevezetésével támogassa a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken működő helyi vállalkozásokat, gazdálkodókat és szervezeteket. A közelmúltban összesen nyolc nemzeti park igazgatóság tett közzé pályázati felhívást a védjegy használati jogának megszerzésére. A pályázatok eredményeként a Nemzeti Parki Termék címet mára 70 pályázó több mint 150 terméke nyerte el. A tanúsító oklevelet a győztes pályázók ünnepélyes keretek között vehetik át pénteken Debrecenben, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 rendezvénysorozat keretében.

A Nemzeti Parki Termék védjegy garantálja, hogy az előállított termék védett természeti területen vagy Natura 2000 területen, elsősorban helyi alapanyagokból, a helyi hagyományok figyelembe vételével készült. Célja, hogy támogassa azokat a helyi termelőket és szolgáltatókat, akik ezeken a különleges tájakon hagyományos módon és a természetvédelem érdekeivel összhangban gazdálkodnak. A védjegyet elnyert termékek között elsősorban tésztafélék, szalámi, hús, lekvárok, kompótok, gyümölcslevek szerepelnek.

hortobagy

Egyre többen keresik a hagyományos értékeket, egy-egy régió sajátosságait megjelenítő biotermékeket. A Nemzeti Parki Termék védjegy nem titkolt célja, hogy a természeti erőforrások fenntartása és védelme mellett hozzájáruljon a térségi ökoturizmus minőségi fejlődéséhez. A Vidékfejlesztési Minisztérium a védjegy bevezetésétől a környezettudatosság növelését, a térségi, természetvédelmi, vidékfejlesztési és gazdasági együttműködések erősítését várja.

A díjazott termékek a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 rendezvény nyitónapján, június 8-án mutatkoznak be először együtt. A különleges ízvilágú és minőségű termékeket a látogatók meg is kóstolhatják a „Nemzeti parkok ízei” standon. Hazánkban 2007 óta rendezi meg a természetvédelemért felelős minisztérium a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot. Idén június 7. és 16. között már hetedik alkalommal várják nemzeti parkjaink a kalandvágyókat különleges természeti élményekkel, ingyenes és kedvezményes programokkal. Gyermekek, felnőttek, családok számára is remek alkalom, hogy kikapcsolódás közben ismerjék meg hazánk legszebb tájait, gazdag természeti örökségét, gyalog, kerékpáron vagy vízen.

A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7-9-én ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont.

 

Címlapfotó:bnpi.hu

Forrás:orientpress.hu

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az idei nyár divatja

csü jún 6 , 2013
                  Nincsenek könnyű helyzetben idén nyáron a divattervezők, divatirányzatok lelkes képviselői. Az esős, hűvös nyár kevésbé a divatról, sokkal inkább a sok csapadék elleni védekezésről szól. A heves záporok, zivatarok ellen az esernyő nem sokat véd, hiába tartjuk fejünk fölé, pár másodperc […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás