Vasárnapra már nemcsak a sok eső, hanem a heves zivatarok miatt is figyelmeztetést adtak ki

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnapra hat megyére a várható jelentős mennyiségű csapadék, nyolc megyére pedig a heves zivatarok miatt adott ki első fokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

Vasárnap több mint 20 milliméter csapadék hullhat, és ezért citromsárga, vagyis első fokú figyelmeztetést adtak ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyékre.
Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre pedig azért érvényes az első fokú figyelmeztetés, mert ezeken a területeken heves zivatarok alakulhatnak ki, nagy széllel és jégesővel.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott szombat esti figyelmeztető előrejelzésében azt írta: vasárnap a Dunántúl északnyugati felében a délutáni órákig területi átlagban 20-30 milliméter csapadék várható, a Dunántúl többi részén 20 milliméter vagy az alatti csapadék valószínű.
A Dunától keletre (kisebb valószínűséggel a Dunántúl délkeleti részén) a vasárnap déli, kora délutáni óráktól az esti, késő esti órákig többfelé lehetnek intenzív záporok, illetve szórványosan zivatarok. A zivatarok alatt helyenként egy-két centiméter átmérőjű jégdarabok is hullhatnak, a szél viharossá fokozódhat, és néhol jelentősebb mennyiségű (30 milliméternyi) csapadék is eshet – írta a meteorológiai szolgálat.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Isten haragja - Valódi Békés, Boldog Ünnepet!

vas márc 31 , 2013
              Boldog, békés húsvéti ünnepeket! Ezt kívánjuk húsvét vasárnapján, de vegyük sorra! Boldog? Hogyan lehet az ünnep materiális alapokra helyezve, lélek és Isten nélkül boldog? Békés? Liberális, idegen hatalmak karácsonykor és most húsvétkor is megzavarták az ünnep mély átélésének hangulatát, családok lelki békéjét. A […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás