Csütörtöki ülésén a Magyar Nemzeti Tanács főszerkesztői minősítésben Varjú Mártát, igazgatói minősítésben pedig Ökrész Rozáliát bízta meg a Magyar Szó vezetésével. A Tanács döntése nyomán a Hét Nap főszerkesztője Tomek Viktor, igazgatója pedig László Edit. A megszokottakhoz híven az oktatás témája ezen az ülésen sem szorult háttérbe. A Tanács elfogadta az idei első pótköltségvetését.
A XXV. rendes ülésen a Tanács felmentette a Magyar Szó eddigi megbízott főszerkesztőjét, Varjú Mártát és lapunk megbízott igazgatóját, Bordás Győzőt.
A főszerkesztői posztra az augusztusban kiírt pályázatra két személy jelentkezett, és adta át programját, illetve szakmai önéletrajzát: Varjú Márta okleveles jogász és Bajtai Kornél okleveles közgazdász, lapunk szerkesztője. A szeptember eleji szerkesztőségi szavazáson a lap voksolásra jogosult munkatársainak többsége Varjú Mártát támogatta, majd ezt követőn a lap Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete (TJGYT) és az MNT Tájékoztatási Bizottsága is Varjú pályázata mellett sorakozott fel. Ez alapján esett az MNT képviselőinek választása is Varjú Mártára.
Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatással megbízott tanácsosa a főszerkesztő-választás témájához kapcsolódóan a következőképpen fogalmazott: „Az elmúlt időszakban jó együttműködés alakult ki az alapító és a főszerkesztő között, de bízom abban, hogy miután nem csak megbízott státusban végzi munkáját, még nagyobb léptekkel fog haladni a médiastratégiában kitűzött elképzelések és célkitűzések felé.”
Varjú Márta megjegyezte, hogy 15 hónappal ezelőtti bemutatkozásakor, amikor megbízott főszerkesztővé nevezte ki az MNT, sokkal jobban izgult, és sokkal nyomottabb hangulat uralkodott a tanácsteremben.
– Nem volt könnyű ez a tizenöt hónap, de nekem sikerült, ami akkor lehetetlennek látszott, vagyis a szerkesztőség vezetése és megfelelő mederbe terelése. Erről az is tanúskodik, hogy sikerült megnyernem a kollektíva dolgozóit, és riválisommal szemben megnyertem a szerkesztőségben a választást, több szavazatot kaptam – szögezte le a Magyar Szó főszerkesztője.
Mint Varjú megjegyezte, az elmúlt időszakban voltak különböző akadályok, de bizakodik, hogy a Magyar Szó a következő években nagyobb léptekkel halad a médiastratégia megvalósulásának irányába. Ugyanakkor csalódottságának adott hangot, hogy a napilap arculatváltástára az MNT nem hagyta jóvá az igényelt pénzt.
– Egy dolgot emelnék ki a programomból: külön választanám a művelődéstől az oktatást, nevelést. Azokon a napokon, amikor két művelődési oldal jelenik meg, az egyik oldal átalakul oktatási oldallá. Ezenkívül az első oldalt modernebbé szeretném tenni, és az utolsó oldalt – amely egyenértékű az első oldallal, legalábbis a reklámok tekintetében – is szeretném felfrissíteni, hogy ne az internetről kölcsönzött anyagok, hanem a legfrissebb hírek jelenjenek meg rajta – számolt be terveiről Varjú Márta.
A napirendi ponttal kapcsolatos vitában Rácz Szabó László szóvá tette, hogy nem látta a főszerkesztőjelölt programjában, hogy a Magyar Szó az igazságok megírására, a tájékoztatás tökéletsítelésre törekedne.
– Emlékszünk, hogy napilapunk akkor volt a legjobb, amikor a szerb hatalom megpróbálta elnyomni a magyar sajtót. Hittünk neki, lelket öntött belénk, vettük, mint a cukrot. Mára a magyar sajtótermékek átalakultak pártpolitikai újságokká. A legutóbbi választások ennek az igazát bizonyították. A magyarság letargiájának legnagyobb bűnöse a magyar sajtó – vélekedett Rácz Szabó.
A képviselő hiányosságként rótta fel, hogy nincs ellenvélemény, nincs más gondolat a politikai színtéren. Megjegyezte: úgy tűnik, hogy az újságíróknak ki kell szolgálniuk a támogatókat, a munkaadókat, ezért nem önállóak, nem szabadok, nem tudnak újságot írni.
– Arra kérem a főszerkesztőt, hogy adjon teret az ellenvéleményeknek is. Hiszem, hogy ekkor többen fogják venni az újságot. A magyar embereknek tele van a hócipőjük, hogy állandóan butítják őket. Meg egyébként is: emlékezzünk, hogy az MNT Zentán egyszer nem engedte meg, hogy megválasszanak egy igazgatót, mert 40-60 százalékban alakultak a szavazatok. A főszerkesztői posztra kiírt pályázatra jelentkező két személy a szerkesztőségi szavazáson nagyon közel állt egymáshoz: Varjú csak 50 szavazattal, a 42 szavazat ellenében nyert Bajtaival szemben – vetette fel erkölcsi aggályait Rácz Szabó.
Dr. Sarnyai Zoltán szerint a Magyar Szó nem annyira fekete, mint azt Rácz Szabó László mondta. Sarnyai megjegyezte: nem vette észre, hogy a Magyar Szó bármit is elhallgatott volna.
– A Magyar Szó az anyagiakhoz, a helyzetéhez és a lehetőségihez képest objektív. Tájékoztatással lát el bennünket – mondta Sarnyai Zoltán.
László Bálint kiemelte: a főszerkesztő programja nem győzte meg, sokkal fejlődésorientáltabb programot kellett volna bemutatnia. Szavai szerint az utóbbi 15 hónap megmutatta, hogy semmiféle pozitív változás sem történt.
– Technikai újításokra hivatkozva megszüntették a kommentálás lehetőségét a Magyar Szó honlapján, a kampány alatt pedig a Magvető élőújság rendezvényein a mikrofon mögött a VMSZ politikusai váltogatták egymást, és biztatták a szavazókat, hogy kire kell szavazni. Ilyen az önök pártatlan Magyar Szója – mondta László Bálint. László szerint a kinevezéssel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy mennyivel lett jobb, tárgyilagosabb és szabadabb a napilap, mivel érdemelte ki Varjú Márta a végleges bizalmat, több példányt adtak-e el az újságból az utóbbi tizenöt hónapban, mint azelőtt. Felszólalásának folytatásában László hozzátette: azt is jó lenne tudni, hogy az utóbbi három évben hogyan alakultak a Magyar Szó eladási mutatói, és mekkora a lap remittendája.
A megbízott főszerkesztő felmentését egyébként 24 igen szavazattal tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadták el, a főszerkesztő kinevezését pedig 20 igen 2 tartózkodó és 4 ellenszavazat mellett fogadta el az MNT.
Lapunk igazgatói tisztségére szintén két személy jelentkezett: Ökrész Rozália okleveles közgazdász és Kazi István kibernetikai mérnök. A TJGYT, az MNT Tájékoztatási Bizottsága, majd a Tanács képviselői Ökrész Rozáliát támogatták.
Ökrész bemutatkozó felszólalásában elmondta, hogy immár 27 éve dolgozik szakmájában. Tizenhat évet a gazdaság területén dolgozott, tizenegy évet pedig a tartományi közigazgatásban. Saját elmondása szerint nagy kihívásként éli meg a rábízott feladatot, mégis vállalni meri, mert mint mondta: „kitartó, a magyar ügy iránt elkötelezett, nagy munkabírású és jó szervezőkészségű ember.”
A HÉT NAPNÁL IS ÚJ VEZETŐSÉG
Az MNT a Hét Nap megbízott főszerkesztőjének és megbízott igazgatójának, valamint a főszerkesztő és az igazgató kinevezéséről is döntött.
Simon Erzsébet Zita tanácsos a beterjesztés megindoklójaként elmondta, hogy a Hét Nap Lapkiadó Kft.-ben még a nyár folyamán lebonyolították a pályáztatást az igazgató és a főszerkesztő személyére. A lap Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete László Editet, a hetilap eddigi megbízott igazgatóját javasolta, és ugyanígy döntött az MNT Tájékoztatási Bizottsága is, valamint a Közigazgatási Hivatal.
– László Edit kitartóan, törekvően végezte feladatát, és bebizonyította, hogy a Hét Nap gyorsabban fog haladni a változások útján a következő időszakban – érvelt Simon.
Felszólalásában László Edit megjegyezte, hogy március óta tölti be a Hét Nap megbízott igazgatói posztját. Célja az volt, hogy a meglévő személyi feltételeket figyelembe véve, a lehető legésszerűbben használják ki a rendelkezésükre álló alapeszközöket és pénzforrásokat.
A László megbízott igazgatói tisztségére vonatkozó felmentést 26 igen szavazattal tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők, majd 21 igen, ellenszavazat nélkül és 5 tartózkodás mellet László Editet választották a Hét Nap igazgatójává.
A folytatásban a Hét Nap főszerkesztőjének személye került napirendre. Indoklásában Simon megjegyezte, hogy a főszerkesztői pályázatára egyedül Tomek Viktor, az eddigi megbízott főszerkesztő jelentkezett. Pályázatát a TGYJT, a Tájékoztatási Bizottság és a Közigazgatási Hivatal is támogatta.
Tomek Viktor bemutatkozásában megjegyezte: immár tíz éve foglalkozik újságírással, ebből hat évet a Hét Napnál dolgozott. Már megbízott főszerkesztőként is az újítás útjára lépett: megújult a lap online kiadása, a weboldal, amelyen nem ugyanazok az írások jelennek meg, mint a lap nyomtatott változatában – részletezte Tomek, hozzátéve: az elmúlt fél évben a hetilap előfizetőinek száma 20 százalékkal növekedett, de a szabad eladásban elkelt lapok száma is növekedett valamelyest.
Az MNT 16 igen szavazattal egyhangúlag fogadta el a megbízott főszerkesztő felmentését, és 22 igen szavazattal ellenszavazat nélkül 4 tartózkodás mellett kinevezte Tomek Viktort a hetilap főszerkesztőjévé.
magyarszo.com/magyarno.com
Powered by Facebook Comments