Vajdaság – Vándorszínészek modern ekhós szekéren

 

 

 

 

 

 

 

Minden nyáron, modern ekhós szekéren elkötelezett társaság indul útnak a Vajdaságban. Magyarul játszanak, olyan magyar falvak lakóinak, akik számára talán ez az egy alkalom, hogy valódi, magyar színjátszással találkozzanak. Idén harmincöt éves a vajdasági tanyaszínház.

A nyári évad, a voltaképpeni „turné” Kavillón, a főhadiszálláson eligazítással indul. „Elmondták, hogy mire kell majd figyelni, – mondta Fekete Réka színművész, aki tavaly részt vett a társulat munkájában. Harminc előadás egy nyáron nagyon sok! Legyünk türelmesek, lesznek majd kellemetlen helyzetek, lesznek rossz körülmények, s mindenkinél lesz egy holtpont.” A Tanyaszínház igazi nomád módon utazik. A társulat egy része traktoron, míg mások a „vasakon”, a traktor által vontatott két hatalmas utánfutó egyikén, a színpad és díszletelemek között. A többiek biciklin követik a karavánt.

A Tanyaszínház bázisa Kavillón.

Amint megérkeznek egy helyszínre, máris a színpadépítéshez fognak – ez is a színész dolga. Minden munkát maguk végeznek. Hagyományos értelemben vett „műszak”, technikai személyzet nincsen a Tanyaszínháznál. A konyhai feladatoktól a színpadépítésig minden a játékosok dolga.

A társulat élete szigorú menetrend szerint zajlik. A szabályok az állandó és vendég tagokra egyaránt vonatkoznak. „Az egyik szabály, hogy bármennyire is rossz az idő délután, bármit jósolnak a meteorológusok, nekünk az esti előadásra kell készülnünk. Ha az előadás kezdetekor zuhog az eső, a társulatvezető dönthet úgy, hogy aznap nem játszunk. Egy másik szabály szerint, amíg a színpad nincs teljesen elbontva, addig senki sem kezdhet ünnepelni előadás után. Régen voltak ugyanis olyan turnék, amikor néhányan még mindig pakoltak, a többiek meg valahol már rég söröztek … Kell ez a fegyelem! A másik munkájának a tiszteletben tartása.” – tudom meg Rékától.

Manapság már minden falu biztosít szállást a tanyaszínházasoknak iskolában, művelődési házban vagy akár a helyi tűzoltóságon. De nem volt ez mindig így! „Napfelkelte, napnyugta… A határtalan csendben a légy zümmögő hangja. Valamikor még a 80-as években, előadás után éjszakai továbbindulás. A csacsifogattal elindult a tanyacsapat felszerelése, mi meg baktattunk az országút porában. Pár óra poroszkálás után tábort vertünk egy learatott búzatáblán, tábortűz, forralt bor, gitár. Reggel tehéncsorda ébresztett bennünket, nem kis meglepetésünkre” – emlékszik vissza Magyar Attila, Öcsi, a Tanyaszínház jelenlegi vezetője. „Én 15 évesen csöppentem bele ebbe a világba. Fantasztikus érzés két hónapig egy ilyen kis közösségben élni, együtt kelni, együtt feküdni, közös, nagycsaládos ebéd vagy vacsora, ami imával kezdődik: „Látod, Uram hányan vagyunk, azt is tudod mit akarunk. Ámen!” A sokszor hajnalba nyúló próbafolyamat után már a harmatos fűben térünk nyugovóra. Akkortájt még sátrakban aludtunk, ma már ez ritka, de a „hálózsákos luxus” továbbra is megmaradt.”

A Mérföldkő előadás közepén járva: a család széthullik az apa visszatekint a gyökerek felé, s elindul a modern technika irányába.

Az előadást – idén Gyarmati Kata: Mérföldkő című darabját – megtekintve azonban el sem akarjuk hinni, hogy egy igazi vándortársulatot látunk. A vitalitás és a szabadság adja ennek a színháznak a szárnyait. Gondolja legalábbis a Magyarországról érkező kritikus. „A rendező, Puskás Zoltán próbálta az előadást úgy megoldani – árulta el Fekete Réka -, hogy megértsék az utolsó kicsi faluban is, még az a paraszt bácsi is, aki egy évben talán kétszer, ha lát színházat, de adjon valamit a szakmabelinek is. Rendkívül sokat cizelláltunk a próbafolyamat alatt, hogy megtaláljuk ezt az egyensúlyt, és állítom, hogy ez sikerült is.”

A zentai előadás közben várja a következő jelenetét Virág György, utolsó éves színművészeti akadémista.

„Kívülről bizonyára másképp látnak minket, mint mi magunkat. Egy biztos, hogy előadásaink hangulatát, stílusát konkrét tényezők, a résztvevők napi hangulata, a velük éppen történtek is befolyásolják. Egy nagyon jó értelemben vett, tarka Vajdaságban élünk, akarva akaratlan a bőrünk alá bújik a balkáni mentalitás. Számunkra mindig a nyaranta születő előadás a legfontosabb. Nyaranta 15-16 ezer emberrel találkozunk, akik nem simán színházba akarnak menni, akiknek nem csupán egy színházi előadás vagyunk. E pici falvak lakóinak a Tanyaszínház jelenléte ünnep. Előadásainkban, még ha sokszor szórakoztató jellegűnek mondhatók is, mindig található egy-egy bújtatott mondanivaló, amin visszatérve a mindennapok munkájába, újra és újra el lehet gondolkodni….” – fogalmaz a társulat vezetője. „Felemelő érzés egy hónapon át vándorolni, nap mint nap máshol játszani. Előadás előtt csalogatás a faluban lovasfogattal, kurjongatás, dalolászás, csalogatás a faluban… Este kilenckor invitálás az előadásra. A téren, réten, bárhol felállított színpadunkat körülüli a falu apraja nagyja… Elöl ülnek a kölykök, mögöttük ki padon, ki sámlin, s hátul a férfiak, akik picit nézik, picit beszélgetnek. Teljesen más a hangulat, mint egy Kőszínházban. E pici falvakban azt mondják, három ünnep van az évben: karácsony, húsvét, tanyaszínház.”

Pocik József, a Tanyaszínház hűséges technikusa tesz rendet az előadás után.

„Az első turnémról visszatérve a bázisra, Kavillóba (ahol ma már saját házunk épül-szépül: a Tanya-művésztelep) szomorúság fogott el. Elraktároztuk az előadás elemeit, a díszleteket utolsó közös ima, s ebéd, majd nagy búcsúzkodás közepette, mindenki kezdett hazaszállingózni. Utolsónak maradtam a táborban, tizenöt éves suhanc, aki úgy érezte, vége a világnak. Magamra maradtam!
Lassan nekivágtam a poros útnak, 19 kilométer kerékpározás választott el a szülőfalumtól, talán a por, de talán más miatt, többször könnybe lábadt a szemem. Három éjjel a cseresznyefánk alatt aludtam otthon az udvarunkban, édesanyám türelmesen kivárta, míg újra visszamerészkedtem a szobámba, s hajlandó voltam ágyban aludni. Ez régen volt, akkor még Öcsinek hívtak, ma már lassan Öcsi bácsiznak, de akkor is és most is, fiatal alkotni vágyók képezték e színház gerincét, s adják meg a savát-borsát. Ma már traktoros fogattal közlekedünk, de a tábortüzes esték megmaradtak, ahol az újabb és újabb generációk megtanulják, hogyan kell élni, együtt élni, dolgozni, alkotni a Tanyaszínházban” – emlékszik vissza Magyar Attila a Tanyaszínház vezetője.

ng/Írta: Kovács Ferenc Dávid/Fényképezte: Bach Máté

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Pennsylvania – Amerikában gyűjtött tárgyak a Szentendrei Skanzenben
Next post Hidegben is tündöklő növények

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás