Ültessünk cukrot! – Stevia, a cukorpótló csodanövény

Ezt a növénykét véletlenül találtam egy kertészetben, ami tulajdonképpen egy természetes édesítőszer. Szárított leveléből készült őrleményét használhatjuk fel. Kalóriatartalma nulla, így a cukorbetegek és fogyókúrázók is korlátlanul fogyaszthatják. A fehércukornál 30-szor édesebb!

Az édességét nem a szénhidrátok, hanem az íze adja. Ha folyékony édesítőszert szeretnénk, szárított leveleit le kell forrázni és negyed órát állni hagyni. Két dl vízhez egy evőkanálnyi levélmorzsa elég. Az eredmény nagyon édes is lehet. Hűtőben lehet tárolni és csak kis adagokban az italokhoz adni. A porrá őrölt leveleket felhasználhatjuk tortákba, süteményekbe.stevia-teaFőzésre is használható, mert hatóanyagai nem bomlanak le a meleg hatására. Bioboltokban kapható a szárított levél, levélőrlemény, por vagy folyékony kivonat formájában. Ha otthon szeretnénk nevelgetni, napos meleg helyre tegyük. Nagyon gyorsan nő és szaporodik. Gyógynövényként is használható. Bőrregeneráló hatását az indiánok sérüléseknél, bőrbetegségeknél használták. Elősegíti a hegesedést, kitűnő borotválkozás utáni arclemosó készíthető belőle. Hatékonyan alkalmazható szájfertőzések és influenza kezelésére is.

Pildner József

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egy Édesanya intelmei fiának: Segíteni az erős képes, a gyenge nem

pén máj 22 , 2020
Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás