Újra Lecsófesztiválra várják a vendégeket Szentesen

 

 


 

 

 

Több száz bográcsban rotyog majd szombaton a lecsó a paprika és a paradicsom hazájában, Szentesen, ahol ismét megendezik a Lecsófesztivált.

A fesztivál egy évtizede kis családi napként, öt-hat bográccsal indult, az elmúlt években pedig már több mint kétszázötven csapat készítette el kedvenc ételét saját magának és vendégeinek. Az ország egyik leglátogatottabb gasztronómiai fesztiválján fény derül arra is, hogy mitől lesz házias, különleges, de leginkább finom a lecsó.


Az idei rendezvény jelmondata: „Garantáltan mosolyt varázsolunk az arcára”. Bárki benevezhet a versenyre, ha van egy jó lecsóreceptje, és szeretne egy vidám napot eltölteni a színvonalas programokkal kísért rendezvényen. A lecsófőzésre a határon túlról, a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is jelezték már részvételi szándékukat csapatok, de érkezhetnek még Csehországból, Németországból és Ausztriából is vendégek – közölte Mészáros Zoltán, a szervező Hunor Coop Zrt. vezérigazgatója.


A legfinomabb lecsót főző csapatok elismerést – arany, ezüst és bronz fakanalat – kapnak. A vendégek pedig kóstolójegyeket vásárolhatnak, amelyeket a főzőcsapatoknál, valamint az óriás bográcsnál egy tál lecsóra válthatnak be. A bevétel jótékony célt szolgál: a helyi Mentőalapítványt, illetve a közelmúltban megalakult Hunor Mentőszervezetet segíti.
A Lecsófesztivál felvezetéseként pénteken első alkalommal megrendezik A magyar paprika napja című szakmai konferenciát, este pedig szalonnasütéssel és koncertekkel várják a vendégeket. Szombaton ellátogat a fesztiválra a két szentesi születésű nevettető, Szőke András és Badár Sándor, ők fogják felvezetni a lecsófőző versenyt, és ezen a napon is koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket.


MTI/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Luxembourg, a festői szépségű főváros

pén aug 31 , 2012
            Luxemburg egy mini állam, nagyhercegség Északnyugat-Európában. A 2 586 km² területen fekvő városállamot földrajzi fekvése fontos stratégiai és katonai helyszínné tette történelme folyamán. Az ország 1815-ben, a bécsi kongresszust követően nyerte el a nagyhercegségi rangot I. Vilmos holland király uralkodása idején. 1867-es londoni egyezmény […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás