Újra kapirgál a kendermagos tyúkocskánk

 

 

 

 

 

 

 

 

Megkezdődött az őshonos magyar baromfik újbóli elterjesztését célul kitűző program a közelmúltban Békésen. Az első kendermagos csibéket már ki is helyezték a jelentkező és a feltételeknek megfelelő családokhoz.

kendermagos

 

— Mindig is érdekeltek az őshonos magyar baromfifajták, így amikor megjelent az önkormányzati program felhívása, szinte azonnal jelentkeztünk — nyilatkozta lapunknak a családjával a város Szénáskerti részén élő Erdei Jánosné. Az asszony elmondta, hogy korábban hosszú éveken át foglalkoztak jószágokkal, sertést is tartottak leadásra.

— A végére azonban megfáradtunk, hiszen nagyon nem érte meg, így időlegesen abbahagytuk — ecsetelte Erdei Jánosné, aki ugyanakkor nem titkolta, hogy a város kezdeményezése éppen a legjobbkor jött.

— Szívesen vágtunk bele, s most már egyáltalán nem kizárt, hogy ismét disznót is tartunk majd, de ez még a jövő zenéje. Most a legfontosabb, hogy a kendermagos csibék szépen növekedjenek — tette hozzá. — Később pedig szeretnénk keltetni is.

Háziasszonyunk kitért arra is, hogy egész családjuk szívügyének tekinti a kis állatok tartását, így szinte mindenki foglalkozik is velük.

kendermagos_kakas
Az önkormányzat az elmúlt hetekben már több száz baromfit helyezett ki érdeklődőkhöz, de nem szeretnének megállni.

Mint azt Izsó Gábor polgármestertől megtudtuk, a program legfőbb célja, hogy elősegítsék Békésen a háztáji gazdaságok kialakulását, illetve a már kialakult gazdaságok működtetését. Amennyiben sikerülne felszaporítani a fajtiszta békési állományt körülbelül 10 ezer darabos létszámra, akkor a Hungarikum Baromfitermék védjegye alatt lehetne rá piacot is szerezni.

A programban jelenleg a kendermagos magyar tyúk szerepel, ami a középnagyságú, kettőshasznú fajták közé tartozik. A tyúkok súlya 2-2,3 kilogramm, a kakasoké 2,5-3 kiló. A magyar tyúk legfőbb értéke, hogy finom rostú és ízletes, egyben kitűnő húsa. Csirkéi 8-10 hetes koruktól már értékesíthetők. Az 1930-as években Gödöllőn kezdett nemesítő munka eredményeként tojástermelése eléri az évi 140-150 darabot.

A szakemberek szerint több tényező miatt is megéri ezt a fajtát tartani. Mint megfogalmazták, egyrészt nemzeti kincsről van szó. A tyúkok a szabad területeket kihasználják, a takarmány 70 százalékát megszedik, egyszerű technológia szükséges melléjük, szabad tartásos az állomány. A kifejlett állatnak nem kell ketrec, illetve fűthető ól. Ízletesebbnek, jobb minőségűnek tartják a húsát az átlagosnál. Kakast 12 hetesen vágni lehet.

Antibiotikumos kezelést nem igényel, betegségekre nem fogékony fajta. Az önkormányzattól megtudtuk azt is, hogy a nyertes pályázónak szigorú feltételeknek kell megfelelnie. A baromfitartó köteles együttműködni a pályázat kiírójával, a békési önkormányzattal és az érintettek egy területen csak egy fajta baromfit nevelhetnek, megfelelő nagyságú földön.
Amennyiben sikeres lesz a programindító, akkor a város a projektet kiterjesztené más baromfikra is. Például a sárga, a fehér, a fogolyszínű magyar, valamint az erdélyi kopasznyakú tyúkok is szóba kerülhetnek. A szakemberek egyelőre azonban elsősorban azon dolgoznak, hogy a kendermagos baromfi minél több helyre jusson el.

 

(beol)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás