Ugorok az Ob mentén

 

 

 

 

 

 

 

Miért ugorok az ugorok? Honnan ered az ugor szó? Kiket jelölt eredetileg? Az ugor elnevezés eredete homályos. Amit biztosan tudunk, az a következő:

Legkorábban az orosz évkönyvekben, méghozzá Nesztor krónikájában bukkan fel, méghozzá egy terület neveként: Ugra. Az sajnos a krónikából nem deríthető ki, hogy mely területre vonatkozik az elnevezés, de az biztos, hogy az oroszok adófizetői között már nem szerepelt, tehát feltehetően távolabbi területről volt szó. Egy későbbi leírás a következőket tartalmazza az 1096-os évről:

Egy novgorodi ember, Gjurjata Rugovics beszélte el nekem a következőket: „Elküldtem szolgámat Pecserába, amelynek lakói Novgorod adófizetői. Megérkezett hozzájuk, majd onnét Jugrába ment. Jugra egy saját nyelvén beszélő nép, amelynek északon a szamojédek a szomszédai.”

Ezután meseszerű leírás következik, melynek valószínűleg az az alapja, hogy a kereskedők cserekereskedelmet folytattak az Urálon át az ott lakókkal. A szamojédokkal és Pecsorával (azaz a komi területtel) való szomszédság, illetve a hegyek emlegetése alapján a területet az Urál környékével azonosíthatjuk: méghozzá az Urál nyugati oldalával, hiszen az ottaniak kereskedtek a hegyeken át. (A Jugra alak helyett több kéziratban is Ugra szerepel – feltehetően ez a terület nevének eredeti alakja.)

Ezután is sokszor felbukkan (J)Ugra neve a krónikákban, de olyan adatot, mely arra utalna, hogy a terület hol helyezkedett el, még hosszú ideig nem bukkanunk. A III. Iván által vezetett 1483-as hadjárat leírásában viszont azt olvassuk, hogy „sereget küldött Aszika vogul fejedelem ellen és az Obhoz Jugra ellen”. Az Ob viszont már az Urál keleti, Szibériai oldalán van. Lehet, hogy a terület átnyúlt az Urálon, de az is lehet, hogy az idők folyamán változtak annak a vidéknek a határai, amelyet (J)Ugrának neveztek.

Pontosabb adatokat tartalmaz Szent István permi püspök életrajza, mely valamikor 1396 után született. Eszerint a Szigva és a Szoszva folyók menti területeket, azaz az északi vogulok mai lakóhelyét nevezték Jugrának. Elképzelhető, hogy volt egy szűkebb és egy tágabb értelemben vett Jugra is. A későbbi források is különböző területekre használják a Jugra nevet.

Az elnevezés előfordul arab és nyugat-európai forrásokban is, de ezekben semmilyen érdekes támpontot nem találunk. A nyugat-európai források azért érdekesek, mert már a 15. században felbukkan az a vélemény, hogy a Jugaria (azaz Jugra) földrajzi elnevezés a Hungariával azonos.

 

nyest/magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A verebek tudják, mire jó a nikotin

csü dec 13 , 2012
              A verebek előszeretettel építenek be cigarettacsikkeket a fészkeikbe – ezt a jelenséget Mexikóban észlelték. A tudósok szerint a madarak nem véletlenül használják az eldobott filtereket alapanyagként, mivel a nikotin védelmet nyújt számukra a különféle élősködők ellen. A verebeket olyan ektoparaziták támadják meg, amelyek […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás