Üdvözlettel az 1800-as, 1900-as évekből

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                            A legfiatalabb korosztály talán már el sem tudja képzelni, milyen internet és mobiltelefon kapcsolat nélkül élni. Pedig nem volt mindig kéznél egy kis kütyü, amit úton, útfélen nyomogatni lehetett. Az információ is sokkal nehezebben áramlott, de őseink nem voltak türelmetlenek.

Az idő nem kergette őket, a posta jól működött, az üzenet előbb-utóbb célba ért. Sikkes képeslapok őrzik a letűnt időket, amikor a betűket még szinte művészien rajzolták, nem egyszerűen papírra vetették. A képeslapok fotója és tartalma teljes egységet alkotott, szinte minden üzenet egy-egy tökéletes kompozíciót alkotott. Hely szűke miatt a mondanivaló lényegét alaposan át kellett gondolni (legtöbb esetben a szövegnek kijelölt helyet a lap szélén körbe kellett írni), de ez senkit nem zavart. Nagyobb terjedelmű mondanivaló közlésére a levélírás maradt. A kor jellemzője amúgy sem a hiába való üres fecsegés volt.

Osztrák - Magyar Monarchia Miskolc 1899. 08. 21. - Amikor a megszólítás még így hangzott: "Kedves Nagysád"
1899. augusztus – Amikor a megszólítás még így hangzott: „Kedves Nagysád”
Osztrák - Magyar Monarchia Miskolc 1899. 08. 05.
1899. augusztus – A vakáció hamarabb véget ér, közli a bájos levél írója. A perzselő nap régen is okozott kellemetlenséget.
1930. december - Karácsonyi üdvözlet
1930. december – Karácsonyi üdvözlet
1930. október - A szerelem bájos megjelenési formája a képeslapon.
1930. október – A szerelem bájos megjelenési formája a képeslapon.
1957 június - Otthon a család pokoli hétköznapokat él meg: a hozzátartozó politikai fogoly, vagy bűnöző?
1957 június – A levelezőlap tartalma könyörtelen időkről tanúskodik. Otthon a család pokoli hétköznapokat él meg: a hozzátartozó politikai fogoly, vagy bűnöző?

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Minden nap egy különleges alkalom

szo szept 21 , 2013
                Barátom kinyitotta a felesége komódjának fiókját és egy selyempapírba rejtett kis csomagot vett elő. Ez nem akármilyen csomag volt, hanem egy kicsi, helyesen összehajtogatott maroknyi  szándék, benne egy izgalmas fehérneművel. Eltávolította a papírt . Megérintette a selymet és a csipkét. Ezt akkor […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás