Több volt, mint siker – Az Attraction az angol tehetségkutató műsorban

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                           Újabb magyar siker született a Britain’s got talent – az angol Csillag születik – című tehetségkutató show-műsorban. Az Attraction tánccsoport tagjai megríkatták Angliát, mégis sokan támadják őket.

Előkerült a zsebkendő

A Hip Hop Boyz egykori tagja, Szűcs Zoli, alias Real Action alapította Attraction nevű tánccsoport okozott hatalmas meglepetést az angol közönségnek. Míg a bemutatkozáskor a tehetségkutató két férfi zsűritagján a meglepettség és kétkedés látszott, amiért ismét magyarok próbálnak szerencsét az angol tévéműsorban, addig a produkció végén már ők is vastapssal díjazták az árnyékszínház különleges produkcióját. A csapat mindössze egy paraván, egy lámpa és a testük segítségével kápráztatta el a közönséget. A szívbemarkoló produkció végén a nézőtéren többen zsebkendővel törölgették a szemüket, és a zsűri két hölgy tagja is könnyekig meghatódott. „Köszönöm, hogy eljöttetek ebbe a versenybe. Ez a legeredetibb produkció, amit valaha láttam. Nagyon megindító volt” – áradozott a műsor szülőatyja, Simon Cowell, aki zsűritársaival egyetemben továbbjutással díjazta az ötletes produkciót.

Nem ez az első sikersztori

Szűcs Zoli csapata már rutinosnak mondható a tehetségkutatók világában. Pár éve feltűntek a Csillag születik című műsorban, később a német változatban is szerencsét próbáltak, ahol majdnem a döntőig jutottak. Nem ők azonban az első magyar csapat, amely meghódította az angol közönség szívét. 2012-ben a Face Team névre hallgató magyar kosaras fiúk okoztak hatalmas meglepetést, előadásukat még II. Erzsébet is végigkövette, hiszen nagy rajongója a műsornak, ráadásul a nyertes csapat fődíja volt, hogy felléphetett a Királyi Varieté műsorában. A csapat akkor az elődöntőig menetelt, azóta pedig már világszerte ismertté váltak.

attraction 5

Vannak, akik nem nézik jó szemmel

Kérdés azonban, hogy meddig juthat egy magyar csapat egy brit tehetségkutatóban. Már a Face Team szereplése is megosztotta a műsor nézőit, hiszen sokakban visszatetszést keltett, amiért egy „nem brit” csapat is bejutott a műsorba. A legnagyobb angol internetes hírportál, a Mirror szégyenletesnek nevezte, hogy Simon Cowell, megnyitva a kapukat, európaivá tette a show-t. Az Attraction produkciójához sokan gratuláltak az egyik angol online hírújság oldalán, de vannak, akik egyáltalán nem örülnek a magyarok sikerének. „Brit tehetségkutatóban magyar produkció? Az európaiak már nemcsak a munkahelyeinken erőltetik ránk magukat, de már a tehetségeink is ők akarnak lenni…” – olvasható a Daily Mail oldalán az egyik negatív hozzászólás, míg mást viszont egyáltalán nem érdekel a csapat származása. „Az árnyéktáncosok fantasztikusak voltak. Könnycseppek szöktek a szemembe. Szívesen váltanék jegyet is akár, hogy láthassam őket élőben!”

 

nlcafe.hu/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kicsi maradsz, ha nem eszed meg a spenótfőzeléket!

ked ápr 16 , 2013
              Szakemberek sokáig sulykolták a köztudatba, hogy a spenót, a magas nitrogéntartalma miatt egészségtelen, a kisgyermekeknek pedig egyenesen veszélyes. Szerencsére a negatív megbélyegzés időszakának vége, szegény spenót újra a régi sikertörténetét éli. A jól emészthető, vitaminokban gazdag spenót elkészítése egyszerű. Hozzávalók: 60 dkg spenót […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás