Közeledik a halottak napja, lassan megtelnek a temetőkertek. Gondos, magára maradt hozzátartozók szépítik a sírokat, hogy november 1-jén méltó környezetben emlékezhessenek elhunyt szeretteikre. Új ültetésű, kevés gondozást igénylő, szárazságtűrő növények kerülnek a picinyke földbe, örökzöldek a sírok köré.
Sajnos Magyarországon a temetőkben a sírkövek szinte egymást érik, így alig marad hely a szomorú eseményhez méltó környezet kialakítására. Gyakorlatilag sírkerteket alig látunk, helyettük zsebkendőnyi parcellákat alakítanak ki temetkezési helyként, ahol még lépegetni is alig lehet. Ezeken a helyeken az emlékek is szomorúbbak és sokkal nyomasztóbbak, mint a szép növényekkel, hangulatos kis kerttel körbevett sírok körül.
Ha tehetjük, ültessünk nyáron virágzó, vagy örökzöld növényeket. Így a sejtelmes gyertyafény mellett a derűsebb emlékek is könnyebben eszünkbe jutnak, és hozzátartozónk elvesztésével járó fájdalom is enyhül némiképp.
A teljesen lefedett síremlékre értelemszerűen nem lehet növényt ültetni, legfeljebb kis kőedényben helyezhető el egy-egy tő szárazságtűrő évelő. A növények kiválasztása a lehetőségek kihasználása mellett, szokások szerint alakul. Íratlan szabály, hogy a fiatalon meghalt hozzátartozó sírjához világos virágszínű növények illenek, az idősebbek nyughelyére a mélyebb, sötétebb színek valók. Ezen kívül a kontraszt is fontos szempont. A világos sírkövekhez sötét árnyalatú virágok, a sötét kőhöz pedig értelemszerűen világos színű virágok illenek.
Kerüljük a terebélyes lombozatú fákat, cserjéket. A temetőkbe a kimondottan alacsony, illetve törpe növekedésű növények kiültetése ajánlott. Halottak napja előtt tisztítsuk meg a sír környékét az elszáradt egynyári virágok maradványaitól, száraz levelektől és gyomoktól.
Eljött az ideje az évelők ültetésének. A teljes összhang megteremtése érdekében ügyeljünk a növények méret szerinti elhelyezésére. A fejfa mellé ültessük a magasabb növésű fajokat, innen csökkentsük a magasságot lépcsőzetesen. Ezzel a módszerrel átláthatóvá, rendezetté válik a sír. A hatást szegélynövények ültetésével fokozhatjuk, ezzel mintegy bekeretezzük, lezárjuk az elmúlt időszakot.
A madárbirs (Cotoneaster) 0,5-5 m magas elterülő vagy felálló cserje termetű növény. A fényes levelű növény ősszel pompázik igazán, amikor élénk narancssárga, sokáig díszlő bogyói megjelennek.
Egész évben ültethető a Japánban őshonos, örökzöld levelű sűrű ágú, zöld színű csodálatos szőnyeget alkotó föveny boróka változat, a Juniperus conferta. Leveleinek friss zöld színe gyepre emlékeztető. Levelei puhák, de szúrós élűek, ami sok boróka jellemzője. Jól növekszik bármely talajon, de nem szereti a pangó vizet. Tolerálja a forró, száraz körülményeket, jó só és szárazságtűrő. Kúszó ágrendszere egymáson feküdve csak 30-45 cm magasságba emelkedik. Napos helyet, vagy napos-félárnyékos helyet kedveli. Temetők kedvelt növénye, ugyanis elnyomja a gyomokat.
Mostanában ültethető a krizantém, a törpe őszirózsa, a kerti árvácska, az erdei ciklámen, vagy például az erica. A kövirózsa (Sempervivum sp.), vagy a varjúháj (Sedum sp.) szárazságtűrő, fénykedvelő növények, tehát bárhol, gyakorlatilag bármilyen gondozás nélkül képesek átvészelni az időjárás viszontagságait. Ezek a növények zárt csoportot alkotnak, így gyommentesen tartják maguk alatt a talajt. Emellett további előnyük, hogy még kis kőedénybe ültetve is képesek jól fejlődni.
Az egy-, és kétnyári növények ültetése nem időszerű, így amennyiben ezekkel díszítenénk a hantokat, várni kell tavaszig.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments