Téltemetés, Farsangtemetés, Télkiverés, Télkihordás, Busójárás
A november elsejei Küszöb Ünnepe, Halottak Napja, Mindenszentek után 2×7 hétig, egészen a Fény Ünnep utáni időszakig (kb. február második hetéig) így köszöntötték egymást:
“Adjon Isten szekeret,
szekerünkbe kereket
kerekünkbe küllőt,
pöröl(y)ünkhöz üllőt,
bikáinkhoz tehenet,
szölleinkbe bő levet,
hadd ihassunk ölöget!”
Ez a jókívánság az egész évre érvényes áldás volt, a “Nagy Kerékre”, az évkörre utalva (8 küllője a nyolc ünnep, amelyek a Természet éves körforgásának 8 meghatározó fordulópontjai, napfordulók, nap-éj egyenlőségek. 9. küllője maga a tengely.)
Ez a szimbólum a buddhistáknál a “Tan Kereke”, a buddhista templomok homlokzatán szokták ábrázolni.
A kora-keresztény templomok bejárata feletti rózsaablakok szintén ezt ábrázolják.
Az évkör kezdete Karácsony (egyben tehát az ősi Újév is!).
Nem rég haladtunk át a Nagy Kerék 2. küllőjén, a február eleji “Fény Ünneppel”, amely a tél végét, a tavasz kezdetét jelenti. A tél végén tartották a tél-űző szertartásokat, ilyenkor végezték az ide vonatkozó mágiákat.
Ezek -az ünnepektől eltérően!- nem szakrális és nem csillagászati eseményhez, nem az évkörhöz kötött események voltak, hanem a közösségek maguk tartották, gyakorlatilag népszokás volt már régen is.
A szokás lényege, hogy tűzzel, vízzel, hamuval, kereplővel ostorpattogtatással, durrogtatással, dudákkal, sípokkal, seprűvel kergették ki a tél-szellemeket és az ártást előbb otthonaikból (többnyire a NŐ, a tűzhelytől indulva seprűvel!!), aztán a lakóhelyükről, településükből is.
Őseink hite szerint a hideg az ártó-szellem műve, a tavaszt a tavasz- és természet-tündérek hozzák el. A télűzéssel az ő tevékenységüket igyekeztek segíteni. Az ártó szellem ellen főképpen tűzzel-vízzel harcoltak. De az ostordurrogtatás, kereplőzés is a szelleműzés eszköze volt.
Sokféle szokás volt, azonban egységes elemnek tűnik a telet megtestesítő szalmabábú elégetése, vízbe dobása, vagy elégetése és vízbe dobása. Újabb kori változat lehet a tél koporsójának elégetése és vízre bocsátása is, amely a mohácsi “Busójárás” záró elemeként ma is élő hagyomány. Fontosnak tartom tisztázni: a Busójárás nem sokác hagyomány, vagyis általuk megőrzött ősi, közös hagyomány lehet valójában. A mohácsihoz nagyon hasonló szokás él Erdélyben is, pl. Balánbányán. Külsőségekben szegényebb változatok nagyobb számban éltek tovább, a mai értelemben vett maszkos farsangi mulatságok is a télűzésből eredeztethetők, pl. a “Velencei Karnevál.”A farsang utáni, tavasz kezdő időszak pedig már a böjt kezdete volt. A böjttel a megújuló Természetet követve megtisztították szervezetüket a télen felhalmozódott salakanyagoktól, ill. ilyenkorra már erősen megfogyatkoztak táplálék készleteik. Édesapám és Máté Imre is gyakran mondogatta: “Azért böjtöltek fiam, mert nem volt már mit enni!” Ide vonatkozhat a magyar közmondás is: “Hosszabb az év, mint a kolbász!”…de erről majd legközelebb! :O)
Áldás, békesség!
Forrás: Yotengrit Klub
Szerző: Balaskó Tibor
Powered by Facebook Comments
