A tehéntúró ősi magyar étel. Toldi Szabó László azt írja, hogy „a nyugoti (nyugati) országok lakosai a friss tehéntúrót semmiféle módon sem használják olyan általánosságban, mint a magyarok.
Ők sajtot vagy ahhoz hasonló élelmiszert készítenek, mely a különböző országok és vidékek ízlése szerint
más formájú és nevű (Toldi Szabó L., Mezőgazdasági Szemle, 1887).
Hozzávalók:
2 l házi tej,
4 ek. 10% ecet vagy citromlé
1 ek. só
Elkészítése:
A tejet felmelegítjük, nem főzzük, nem forraljuk!
Elkeverjük benne a sót, majd lassanként belecsorgatjuk az ecetet vagy citrom levét.
Óvatosan, hogy mindenhová érjen el az ecet, vagy citromlé, addig melegítjük takarék lángon, néha megkeverve, míg a savó el nem kezd kicsapódni, elzárjuk a tűzhelyet, letakarjuk, majd hagyjuk 15-20 percet pihenni.
Egy nagyobb szűrőbe gézt vagy ritka szövésű anyagot terítünk, a masszát leszűrjük, hagyjuk csöpögni 3-4-órát.
Ha lecsöpögött, edénybe tesszük, fogyaszthatjuk sósan, édesen, fűszeresen is.
Készíthetünk belőle házi sajtot is.
Ebből az adagból 45-50 dkg túró készíthető.
Jó étvágyat!
Tudom másképp készítem,mint más, de a végeredmény másnál is ugyan az:
TÚRÓ-MÁSKÉPP-KÉSZÍTVE.
Ugyan olyan finom mint másé,
csak Én másképp készítem.
Jó étvágyat!
Majinka Éva
Magyar Nő Magazin/ Gasztró Joci
Powered by Facebook Comments