A teafogyasztás manapság ismét virágkorát éli, egyre több minőségi, szálas teát árusító kereskedés nyílik. Kislányként a tea számomra a betegségekkel együtt járó italt jelentette, mára már egészen másképp tekintek rá. Nem ízesítem, nem adok hozzá semmit, hanem élvezem a tiszta aromákat, legyen szó gyümölcs, rooibos, zöld vagy maté teáról.
“az első csésze az ajkamat és a torkomat nedvesíti meg. A második elűzi magányosságomat, a harmadik áthatol a hiábavaló (meddő) belsőmön. A negyedik csésze könnyű verejtékezést indít, az élet minden rossza eltűnik a pórusaimon keresztül. Az ötödik csészénél megtisztulok, a hatodik csészénél a hallhatatlanság birodalmába képzelem magam. A hetedik csésze – nem tudok tovább írni csak hűvös fuvallatott érzek, mely beleakad a ruhám ujjába…”
/Lotung, Tang kori költő/
A tea Kína déli tartományaiban, a Kínai-tengertől Tibetig húzódó sávban őshonos. A teacserje külső megjelenésében a rózsabokorhoz hasonlít, virágja a csipkerózsára emlékeztet. A tea zamatát, finom illatát annak a végtelen gondosságnak és türelemnek köszönheti, amellyel a rendkívül kényes cserjéket felnevelik, majd szárogatják, sodorják, csomagolják. A teacserjék leveleinek szedését a növény életének negyedik évében kezdik meg és évente három-négy alkalommal szüretelik le. Az első kora tavasszal kezdődik, a második szedés május végén vagy június elején, a harmadik pedig augusztus elején esedékes. A leveleket méretük szerint nagyjából szétválogatják, és állandóan forgatva szárítják nádból készült gyékényen vagy vesszőkosarakban. Ez a művelet határozza meg a tealevelek későbbi minőségét.
A kínaiak a teáról azt tartották, hogy ápolja és meghosszabbítja az életet, ezért eleinte orvosság gyanánt itták. A kínai bölcsek szerint, aki a teát issza, annak szellemi képességei tiszták és frissek lesznek. A tea megszabadít a testességtől és elűzi az álmosságot. A tea valamikor az uralkodók itala volt. Mint a legtöbb szokás, a teázás is idővel meghonosodott, s egyre nagyobb szerepet játszott a magánházaknál is. Kialakultak a tea elkészítésének és felszolgálásának szabályai. A teázás, mely eredetileg a szerzetesek fárasztó elmélkedésének segítője volt, létjogosultságot kapott a kolostor falain kívül is. A teaházak a társas érintkezés színterei voltak, ahol már nem a szertartás dominált.
A tea gyors és széleskörű elterjedésének volt egy egyszerű, prózai oka is. Kína több tartományában nagyon rossz volt az ivóvíz, ezért forrázva, teával tették élvezhetővé. A teagazdaságok szaporodásával a tea ára is mérséklődött, így a teázás általánossá válhatott a szegényebb néprétegek körében is. Később a teát nem főzték, hanem forrázták és ezt a szokást vették át az európaiak is.
A teát nem illik egyszerre felhajtani, három lassú kortyot ír elő a szertartás. A tea élvezete a mindennapi életből való kikapcsolódás, békés elmélyülés és könnyed társalgás esztétikai élményével párosult, így a japán feudális harcok idején nem csoda, hogy a szenvedésekbe belefáradt emberek békesség utáni vágya teljesült a szertartások folyamán.
A 19. század második felében a teapiacon vetélytárs jelent meg, az indiai tea. A felfedezett indiai tea abban különbözik a kínaitól, hogy a levelek nagyobbak, s jóval több koffeint tartalmaznak. Az indiai tea pikánsabb ízű, főzete a magasabb koffeintartalom miatt erősebb. Ez megpecsételte a kínai tea sorsát. A teát Európában megelőzte a híre. A tea kereskedelmi árucikké válásában jelentős szerepe volt annak is, hogy a kínai kormány korlátozta a selyem kivihető mennyiségét, a teáét viszont nem. A tea kis súlyú, de nagy értékű áru volt, s a külföldiek annyit rakhattak hajójukra, amennyit az elbírt. Eleinte a teával sokszor nem tudtak mit kezdeni, nem ismerték az elkészítésének helyes módját. Előfordult, hogy a leveleket kenyérrel ették, a forrázatot pedig kiöntötték. Máshol a teát hordókba töltötték, s úgy mérték ki, mint a bort vagy a sört.
Londonban 1658-ban napvilágot látott egy hirdetés a tea kávéházi árusításáról. Ebben leírták azt is, hogyan kell a teát elkészíteni, mégpedig “régi kínai módon”, a leveleket csészékben leforrázva. A konzervatív Anglia meglepetésszerű gyorsasággal tért át a kávéfogyasztásról a teára. Amikor a tea megjelent, Londonban már több mint kétezer kávéház működött, és a 18. századra szinte mindegyik átalakult teaházzá. A teázás szokása gyorsan beépült az angol mindennapi életbe. Az erős teát kedvelték, ízesítették cukorral, rummal, vajjal, tejjel, borssal és egyéb fűszerekkel. Anglia már a 19. században a világ legnagyobb teaivó országa volt, London a tea világkereskedelmi központjává vált.
A teázás szokása Oroszországban is gyorsan elterjedt, a 18. század folyamán beépült az orosz életmódba. Oroszország a világ második legnagyobb teafogyasztó országává vált, e téren csak Anglia előzte meg és szép lassan a világ minden részén egyre nagyobb tért nyert e nedű fogyasztása.
Sokáig azt gondolták, hogy a fekete és a zöld tea más-más fajtájú cserjéről származik. Köztük a különbség valójában csak az, hogy a zöld teának szánt leveleket nem szárítják ki erősen, de mindkettő a kaméliák családjába tartozó “thea chinensis” leveleiből készül. A tea élénkítő hatása sokkal hatásosabb és kímélőbb, mint a kávéé, azonban előfordulhat, hogy épp a tea fejt ki kedvezőtlen élettani hatást szervezetünkre. Migrént okozhat, fokozza a gyomorsav kiválasztását, illetve terhesség esetén érdemes a zöld tea fogyasztását mérsékelni, ugyanis gátolhatja a különböző kulcsfontosságú vitaminok, enzimek felszívódását. A negatívumok mellett természetesen rengeteg jótékony tulajdonságát is kiemelhetjük, többek között a tea levelében található csersav gátolja a káros koleszterin és a zsírsavak felszívódását, felgyorsítja az anyagcserét, erősíti az immunrendszert C-vitamin visszatartó hatásának köszönhetően, csökkenti a rák kialakulásának esélyét.
A gyümölcsteák valójában nem is teák. Tealeveleket nem tartalmaznak, viszont ugyanúgy a forrázatukat fogyasztjuk, mint az előbb említetteknek. Legfőbb összetevőik a különböző aszalt gyümölcsök, mint például: alma, áfonya, eper, narancs, ananász, de gyakori a hibiszkuszvirág is. Forrázási idejük nincs megszabva, egyéni ízléstől függ.
A lapacho tea nem más, mint a lapacho fa kérgének belső rétegéből készült gyógyhatású, jellegzetes ízű főzet. A rengeteg ásványi és antibakteriális anyagot tartalmazó, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatású teát az inkák hagyták ránk örökül.
A maté tea Dél-Amerikában, azon belül is Argentínában és Uruguayban számít igazán népszerűnek, ahol fából vagy tökből készült poharakból szürcsölik ezt az italt. A maté nem más, mint egy a fent említett országokban őshonos pálmafaj szárított levele. Rendkívül élénkítő hatású, nagy dózisban komoly álmatlanságot is okozhat. A forrázat íze kellemesen kesernyés, illata jellegzetes.
Személyes kedvencem a rooibos, amely nem más, mint egy Afrikában vadon élő cserje levele. Főzete gyönyörű, mélyvöröses színű, íze kellemesen édeskés. Koffeinmentes, így nappal frissítő, szomjoltó, este nyugtató hatású. A szervezet számára nagyon értékes ásványokat, vitaminokat, flavonoidokat, antiallergéneket, antioxidáns anyagokat tartalmaz. Csersavmentes, így az érzékeny gyomrúak is bátran fogyaszthatják.
(gasztrotipp)
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
