Távoli rokonaink, az ujgurok további módszeres megnyomorítása Kínában – 180 halott

 

 

 

 

 

 

Egy múlt heti, ujgurok és han kínaiak közt támadt vita kapcsán az etnikai kisebbségekkel való megkülönböztetett bánásmód miatt elégedetlenkednek kínai internetezők.

Az egyszerű vitának tűnő eset már egy hete lázban tartja az online közösséget, az elmúlt héten a legvitatottabb témák egyike volt a több mint 420 millió regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon. Az eset a múlt hét elején történt a közép-kínai Hunan tartományban, amelynek Pingcsiang megyéjében nézeteltérés támadt egy ujgur nemzetiségű utcai árus és egy han kínai nemzetiségű helyi lakos között. A vita az előbbi által eladásra kínált jellegzetes édesség, a csiekao ára körül bontakozott ki, majd fajult tettleges összecsapássá. A csetepaté két sérülttel és az árusok becslése szerint 160 ezer jüan (5,6 millió forint) értékű csiekao megsemmisülésével végződött. A rendőrség tájékoztatása szerint a helyi han lakost őrizetbe vették, az érintett ujgur eladókat teljes körűen kárpótolták, majd – szintén hatósági pénzből – visszaküldték Hszincsiang tartományba.


Az internetezők felháborodását a kárpótlás összege váltotta ki, valamint az, hogy a han kínaiak által sokszor tolvajnak és semmirekellőnek tartott ujgur muszlimokat – a társadalmi feszültségek elkerülése végett – vitás ügyek esetén megkülönböztetett bánásmódban részesítik a kínai hatóságok. A kisebbségekre például nem ugyanazok a törvények és jogszabályok vonatkoznak, mint a han nemzetiségű kínaiakra. Egy-egy jogi vita során szinte biztosan előbbiek élveznek előnyt, s ugyanazért a jogsértésért enyhébb büntetést kapnak, mint a han kínaiak.


A csiekaót az elmúlt hét során „a világ legdrágább süteményének” kiáltotta ki az online közösség, egy kommentelő pedig cinikusan úgy fogalmazott: ha ma egy BMW egy csiekaót szállító triciklivel ütközik, Kínában a BMW vezetőjének kell tartania a következményektől. Megint mások a bebörtönzött han nemzetiségű lakost vették pártfogásukba, ingyenes jogi segítségnyújtást kínálva fel neki.
Az etnikai ellentétek kezelése komoly kihívást jelent a kínai vezetés számára, azok ugyanis – mint a legfrissebb példa is mutatja – társadalmi gyúanyagként szolgálnak, ráadásul könnyen tömeges erőszakba torkollhatnak. Erre jó példát szolgáltatnak a 2009 júliusi Hszincsiang tartománybeli zavargások: a han kínaiak és ujgurok közti ellentét kirobbanása akkor több mint 180 halottal és csaknem kétezer sérülttel járt.

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Korcsolyapálya mustra

hét dec 10 , 2012
            Megvizsgáltuk, hol, mennyiért lehet jégkorizni Budapesten. A pályahasználat 400 és 1300 Ft között változik pályától és időszaktól függően. Általánosságban igaz, hogy hétköznap a legolcsóbb a belépés, míg a korcsolyabérlés bármelyik időszakban ugyanannyi, nagjyából 1000 Ft-ot kóstál. Tulajdonképpen mindenhol lehet korcsolyát, illetve akár az egész […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás