
Megtartották az I. Tamburafesztivált Bácsfeketehegyen a Feketics Művelődési Egyesület és a Helyi Közösség szervezésében. Pál Károly a művelődési egyesület elnöke a vendégeket üdvözölte elmondta, hogy a jövőben szeretnék hagyományossá, sőt nemzetközivé tenni ezt a rendezvényt, abban a faluban, ahol jelenleg is három tamburazenekar működik, és ahol évszázados hagyománya van a tamburán játszásnak.
Még az első világháború idejéből maradt fenn a történet, de azóta is mesélik a faluban, hogy valahol a keleti fronton egy este a tábortűz mellett a feketicsi legények kezébe tambura került. Előbb az egyik, majd a másik játszotta el a nótáját, közben a többiek vele énekeltek. Mikor már az ötödikhez került a hangszer, a más vidékről származó őrmester – az események addigi csendes szemlélője – kifakadt: Az Istenit maguknak, hát otthon mást se’ csinálnak csak tamburálnak!
A bácsfeketehegyiek azóta sem felejtették el a hangszert, de a régi nótákat sem, minden ház őriz valamilyen tamburás emléket. Előbbiről most élőben bizonyosodhatott meg a teltházas közönség. Az est első fellépője az utánpótlás nemzedéke volt, a helyi általános iskola tamburzenekara lépett színpadra, majd a zentai Sarkantyú Tamburazenekar, a bácsfeketehegyi középső nemzedék, a fiatalokból álló Csalogány Tamburazenekar, Golubinci Tamburazenekara, a csantavéri Mendicus MK Tamburazenekara, a mesze földön híres szabadkai Juhász Zenekar, majd a feketicsi Árvalányhaj Tamburazenekar, majd végül valamennyien színpadra léptek és közösen adták elő a záró produkciót. A rendezvény megszervezését a Helyi Közösségen kívül magánszemélyek is támogatták.
(Képünkön a fellépő zenekarok a közös produkció közben)
vajma.info/Tóth Péter/magyarno.com
Powered by Facebook Comments