Folyamatosan nőtt a modern zene zajszintje és fokozatosan homogenizálódott az elmúlt ötven év alatt a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány szerint. A spanyol Nemzeti Kutatási Tanács munkatársa, Joan Serra által elvégzett számítógépes elemzés a Million Song Dataset adatbázisban szereplő közel félmillió dalt elemzett, amelyeket 1955 és 2010 között rögzítettek. A […]

Újra lesz zenés őrségváltás a budai Várban és katonai térzene Budapest belvárosában – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Tavasztól őszig havonta egyszer ismét zenés őrségváltás várja a budai Várba látogatókat. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének Honvéd Palotaőrsége és a Budapest […]

A Kárpátia magyar Nemzeti Rock zenekar alapító tagja, vezetője, Petrás János, ma ünnepli 47. születésnapját. Az együttest Csiszér Leventével és Bankó Attilával 2003-ban alapította. A Kárpátia saját szerzeményei mellett közismert, hagyományos magyar dalokat dolgoz fel. A hiánypótló és rendkívül népszerű előadások magyar hagyományokról, történelemről, de legfőképpen hazaszeretetről szólnak. A Kádár-korszakban […]

Megújuló zenei repertoárral várja a látogatókat mától a margitszigeti szökőkút, amely újra üzemelni kezd a téli szünet után. Az újjáépített és kibővített formájában tavaly nyáron átadott szökőkút óránként változó kínálattal várja a Margitsziget zenebarát látogatóit. A gyermekzenei blokkban felcsendül Vuk dala Wolf Kati előadásában, a 100 Folk Celsius Miki manója […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       A  csepeli Bolgár, Német és az Örmény Önkormányzat szombat délután a Királyerdei Művelődési Házban tartotta azt a Nemzetiségi Napot, amelyet a csepeli önkormányzat is támogatott. Ezen a rendezvényen az érdeklődők megismerhették a három nemzetiség zenéit, táncait és dalait, majd a végén egy kis […]

        Anyaországi és határon túli magyar termelők borai, valamint számos koncert és egyéb program várja a közönséget a VIII. Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóján péntektől vasárnapig a budatétényi Rozáriumban. A találkozót azzal a céllal rendezik meg 2006 óta, hogy – igazodva a Budafok-Tétény Művészeti Fesztivál időpontjához, valamint […]

        Sokan tartják úgy, hogy a Syrius volt mindenidők legnagyobb magyar zenekara, mely a táncdalfesztiválok jól menő bebábozódott slágerzenekarából egy csodálatos átalakulást követően pillangóként újjászületve tört a magyar és nemzetközi progresszív-, jazz-rock színterére. A nagy felállás 1969-től ’73-ig létezett (Orszáczky Miklós, Pataki László, Baronits Zsolt, Veszelinov András, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás