Az egyik legnagyobb írónk és költőnk származása az Árpád-korig vezethető vissza és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak.
Wass Albert
Szeleczky Zitát csillagnak tartotta Wass Albert: „bizony jól mondja a vers: „csillag voltál, csillag leszel”, csillag is marad mindég a mi számunkra! Szeleczky Zita korántsem csak színpadi szereplései, versmondásai, magyarsága melletti következetes kiállásaival vált ikonná, mi több, egyenesen a Nemzet Színészkirálynőjévé, hanem emberi tartásával is, hiszen az emigrációban kényszerült magyarság […]
Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra. […]
Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, […]
Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás. […]
Magyarnak lenni egy fajta különös állapot. Magunkra maradtunk sorsunkban – bajunkban a Kárpát-medencében. Büszkén, emelt fővel kellene járnunk a nagyvilágban, mi mégis szégyenkezünk. Különös kultúránkkal, egyedül álló történelmi nagyjainkkal, számos feltalálónkkal gazdagítottuk a világot és mi mégis egyre acsarkodunk, pusztítjuk önmagunkat. Nemzetünk […]
Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó, és törvényei vannak a szeleknek, esõnek, hónak, fellegeknek, és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kõ marad, a kõ marad… Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést, ha […]
A szobor a Medgyessy sétányon a debreceni hírességek emlékparkjában áll. A szobor és a ‘kövek’ a sétány jobb oldalán, a fák között találhatók, az erdélyi magyar író és költő egész alakos szobrával. Az író három boldog emlékekkel teli évet töltött el Debrecenben, így […]
Az erdõszélen hóvirág fehérlett. Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha Valaki a Talpra Magyart szavalta. Aztán a tanító beszélt a szabadságról. Hallgatta a sok parasztgyerek, oldalt a jegyzõ, meg a pap s tisztes, komoly, õsz emberek. A harangozó tartotta […]