Vörös Győzőt többször megvádolták már áltudományos csalással, ugyanis hiánypótló kutatási eredményei neves történészek állásfoglalását teszik hiteltelenné. A jól megtanult, agyunkba vésett történelemtudás szinte lehetetlenné teszi az ősi, valós hitvilág és kultúra befogadását, ráadásul, hogy az objektív tények biztosan blokkolva maradjanak, gúnyolódó, hitetlenkedő cikkek, kerülnek ki a világhálóra. Egyetlen megoldás az […]
Vörös Győző
A hazai sajtó új ellenszenzációja 2012 nyarán keltett az olvasókban felháborodást. Egyik neves napilapunk a következőket írta: „nem királysírt fedeztek fel a magyarok Egyiptomban?” A cím tartalmával nem lett volna semmi gond, ha a végén kérdőjel helyett felkiáltójel szerepel. Igen, a fenti cikkből és a vezényszóra beinduló ellentámadásból egyértelműen megtudhattuk, […]
” A Pantokrátor-képről, melyet Vörös Győző egyiptológus megtalált és bemutatott, az is kiderül, hogy megtalálási helye valószínűleg egy proto-keresztény templom, mely mintegy 1600 éves lehet, így a benne lévő feliratok és képek is ebből a korból valók. Kiderült közben az is, hogy ezek a ma koptnak mondott keresztényeket akkor anakorétáknak […]