A Szerbiában bejegyzett magyarkanizsai „Segítsük egymást Vajdaság” civil szervezet ez év decemberében immár második alkalommal jótékonysági rendezvényt szervez anyagilag hátrányos helyzetű kisgyermekek részére, program a „Szívből szívbe, ajándék a Mikulástól” címmel. A rendezvényre támogatások összegésétől függően minimum 50 kisgyermek kap meghívást a Mikulás csomagosztására, valamint hagyományunkhoz híven tiszteletbeli meghívót kap […]

Az észak-bácskai Tornyost képviselő Nagy Norbert nyerte meg szombaton a második alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Bahija Bársony nevű, 11 éves félvér lovával a Topolya melletti Andrásnépe településen. A Nemzeti Vágta vajdasági előfutamaként megrendezett versenyen tavaly sem Bahija Bársony, sem Nagy Norbert nem indult, most is csupán három hónapot készültek. A […]

Szerbia elveszíti Vajdaságot, Szandzsákot és Koszovót – mondta Gavrilo szerzetes, aki állítólag már több közelmúltbeli eseményt megjósolt. Gavrilo fiatal korában is mélyen vallásos volt, amit a második világháború utáni kommunista hatalom enyhén szólva nem nézett jó szemmel. Megpróbálták átnevelni és beléptetni a pártba. Miután ez nem sikerült nekik, lecsukták, mint […]

            A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által lerombolt szabadkai Népszínház ún. védett részének felújítását szeptemberig kellett volna befejezni, de a munkálatok legalább egy hónapot csúsznak. Modest Dulić, Szabadka polgármesterének szavai szerint a (sokadik) késés azért következett be, mert szükség mutatkozott az építési terv kisebb módosítására. […]

                Miroslav Vasin, tartományi gazdasági titkár ma bejelentette, hogy a vajdasági kormány a jövő évtől kezdve megvalósítja a régi és elhagyott házak felvásárlásának programját a vajdasági falvakban. A házakat fiatal házaspároknak adományozzák majd, azzal a céllal, hogy „új életet leheljenek” a tartomány falvaiba. […]

              A falvakat járó magyar nyelvű Tanyaszínház szombaton tartja idei premierjét az észak-bácskai Kavillón. A Topolya községhez tartozó Kavillón, ahol 1978-ban megszületett a vajdasági Tanyaszínház, este 9 órakor tartják az idei bemutatót. A közönség Tadeusz Slobodzianek, az egyik legjelentősebb kortárs lengyel drámaíró Ilja próféta […]

              Megnyílt az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom (Backi Vinogradi, Bácsszőlős) közötti határátkelőhely csütörtökön. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára avatóbeszédében hangsúlyozta: az új határátkelőhely a térségben élő több százezer magyar és szerb ember, valamint több száz vagy ezer vállalkozás számára teremti […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás