Roger Waters, a Pink Floyd korábbi vezetője, augusztus 29-én, augusztus 30-án, Szentpéterváron, illetve Moszkvában ad koncertet. A múlt héten legendás rocker a londoni Hyde Parkban megrendezett British Summer Time fesztiválon játszott, mely főpróbája volt az oroszországi turnénak. A TASS tudósítója, aki részt vett a londoni koncerten, egy politikával telerakott showt […]

Magyarázkodásra kényszerült a Facebook vitatott pszichológiai kísérlete miatt, amelynek során 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot, azaz befolyásolta, milyen érzelmekkel találkoznak a felhasználók. Csaknem 700 ezer Facebook-használó volt tudtán kívül részese a tesztnek. „Egyetlen felhasznált adat sem kapcsolódott egy-egy adott személy Facebook-fiókjához” – magyarázta a közösségi portál. A kutatást […]

Amerikai hatóságok kedden felszámolták a gyermekpornográfia egyik legnagyobb hálózatát, amit tizennégy férfi üzemeltetett és már több, mint 27 ezer regisztrált felhasználója volt világszerte. A rendőrség beszámolt arról, hogy a több száz áldozat 39 amerikai államból lett a hálózatba vonva, valamint Ausztráliából, Nagy-Britanniából, Kanadából, Új-Zélandról és Belgiumból. Legtöbbjük 13 és 15 […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás