Engedjétek meg, hogy megosszam veletek a minap történt eseményt, mely önmagában is igazolja, hogy szükség van a szervezetünk hadisírgondozó munkájára is. Egy kedves követőnk Bozegláv Róbert, jelezte vitéz Mikecz András törzskapitány úrnak, hogy Albertirsa és Ceglédbercel határában egy frissen szántott területen emberi csontok maradványaira talált, és egyben érdeklődött mi a […]

A gepidák országa a gótok szomszédságában, valahol a Visztula vidékén lehetett. I. sz. 269 után jelentek meg a Kárpát-medence északkeleti szögletében királyuk, Fastida vezetésével. Országuk ekkor a Keleti-Kárpátok koszorúján belül lehetett, a Felső-Tisza és a Szamos lápos völgyeiben. Erről a szűk, terméketlen területről csak bő száz év múlva sikerült kitörniük, […]

Egy elveszett civilizáció ősi emberi maradványaira bukkantak a régészek az Északi-sarkkör közelében – írja a The Siberian Times. A fagyott múmia nyírfakéregbe volt burkolva, és réz tartalmának köszönhetően a mumifikálódás véletlenszerűen következett be – állítják a régészek. A Szibériában, Salekhard térségében megtalált tinédzser a XII.-XIII. században élt. A rejtélyes középkori, […]

Ókori temetőt tártak fel a magyarokat testvéreknek tekintő Ujgur Autonóm tartományban, Hszincsiangi Régészeti Intézet kutatói, a Kína által megszállt északnyugati részen, Kucsa városában, az egykori Selyemút mentén. A Selyemút történelmi úthálózat, amely Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát a mediterrán térségen keresztül kötötte össze Európával és Észak-Afrikával. Az ősi nekropoliszt még 2007-ben […]

Közeledik a halottak napja, lassan megtelnek a temetőkertek. Gondos, magára maradt hozzátartozók szépítik a sírokat, hogy november 1-jén méltó környezetben emlékezhessenek elhunyt szeretteikre. Új ültetésű, kevés gondozást igénylő, szárazságtűrő növények kerülnek a picinyke földbe, örökzöldek a sírok köré. Sajnos Magyarországon a temetőkben a sírkövek szinte egymást érik, így alig marad […]

Horváth József, a közgyűlésen Magyarországot képviselő Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) elnöke az MTI-nek kedden elmondta: a május végén hatvan ország részvételével megrendezett rangos szakmai konferencián a magyar küldöttség jelentését kiemelt érdeklődés fogadta, a szatmárcsekei és hajdúböszörményi kopjafás temetkezésről szóló OTEI-tanulmányt pedig jelentős kulturális értékűnek nyilvánították. A közgyűlés egyben […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Egy kora bronzkori települést és egy temetőt találtak Kína nyugati részén, Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány Bortala járásban. A szakértők szerint az akkor ott élt nem-kínai népek páratlanul fejlett civilizációt teremtettek. Az ujgurok lakóhelyén, az Altaj-hegység vonulatain belüli mongol autonóm járást a […]

            Korábban nem ismert, viszonylag nagy kiterjedésű, Árpád-kori temetőt tártak fel a Wosinsky Mór Múzeum régészei Szekszárdon, a Béla király tér rekonstrukciója során. Az ásatáson, amely Vizi Márta vezetésével jelenleg is zajlik, eddig ötven sír került felszínre a vármegyeháza és a belvárosi katolikus templom közötti […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás