A krízisben lévő leányanyák segítésére alapított Leány, Anya, Gyerek (LEA) közhasznú alapítvány nemrég nyitotta meg első leányanya-otthonát. Az alapítvány célja, hogy a gyermekek megszülethessenek, és életüket biztonságban kezdhessék el akkor is, ha édesanyjuk olyan fiatal, egyedülálló nő, aki ellehetetlenült élethelyzetben van: […]

            Közel százötven millió forintot fordíthat a somlói kistérségi társulás és a Máltai Szeretetszolgálat szociális és gyermekvédelmi célokra. Az Egy jobb életért címet viselő, az Európai Unió támogatásával megvalósuló programot a Somló-környéki Többcélú Kistérségi Társulás és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület idén októberben indította el […]

            Szociális feladatok ellátására szervez képzést munkanélküliek számára a pátrohai református egyházközség európai uniós támogatással – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település lelkésze az MTI-vel. Koncz Imre elmondta: az egyházközség pályázaton több mint 73 millió forint támogatást nyert el harminc, Kisvárda térségében élő munkanélküli képzéséhez. Az […]

                 Több térségi települést kiszolgáló szociális ellátó központ épül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrteleken – tájékoztatta a község önkormányzata az MTI-t. A Szatmári Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat új épületében a gyermekek foglalkoztatására szolgáló helyiségeket, melegítőkonyhát, mosókonyhát, öltözőket és a vizesblokkokat alakítanak ki. Az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás