A pálosok életútját nem lehet teljesen és biztosan végigjárni, viszont vannak nagyon fontos történelmi csomópontok és sorsfordulók, amiket jobban meg lehet vizsgálni, hogy közelebb juthassunk hozzájuk. A pálos az egyetlen magyar alapítású, hivatalosan is elismert magyar szerzetesrend. Az Árpád-korban számtalan királyi alapítású szerzetesrendünk élt és működött, viszont ezeket a rendeket […]

Oroszlány központjától pár kilométerre, a Vértes buja rengetegében éltek a némaságot fogadott, fehér ruhás kamalduli szerzetesek. Jöttek, élték szorgos, imádságos hétköznapjaikat, aztán eltűntek. A Rákóczi-szabadságharc leverését követően, közel háromszáz évvel ezelőtt, a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból gróf Esterházy József alapította a kamalduli rendet Majkon. Ezekben az időkben sajátságos […]

Ferenc pápa a vasárnap délben mondott Úrangyala-imádságon bejelentette, hogy a februári konzisztóriumon tizenkilenc új bíborost kreál. Dátumként az egyházfő február 22-t jelölte meg. Tizenhat bíboros 80 évnél fiatalabb, tehát részt vehet egy esetleges pápaválasztó konklávén. A konzisztóriumon – a bíborosi testület tanácskozásán – a mindenkori pápa a bíborosi testület összetételét […]

Szerbia elveszíti Vajdaságot, Szandzsákot és Koszovót – mondta Gavrilo szerzetes, aki állítólag már több közelmúltbeli eseményt megjósolt. Gavrilo fiatal korában is mélyen vallásos volt, amit a második világháború utáni kommunista hatalom enyhén szólva nem nézett jó szemmel. Megpróbálták átnevelni és beléptetni a pártba. Miután ez nem sikerült nekik, lecsukták, mint […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                               Egyházi és világi elöljárók köszöntötték tegnap este az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét, Bátor Botondot és Balla Barnabást, akik két hónapra Székelyföldre érkeztek, és a hargitafürdői Szent László Központban lesz szállásuk. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre […]

               Boldog Özséb nevéhez fűződik az egyetlen magyar szerzetesrend, a pálosok (Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae) alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is. Nálunk a legismertebb pálos Mar­tinuzzi (Utyeszenich) […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                   Méltatlanul keveset hallani a Tihanyi-félszigeten fellelhető barlanglakásokról, pedig az egykori imacellák ma Közép-Európa egyetlen épségben fennmaradt remete-telepének számítanak. Az erdőben rejtőző barátlakásokat és a kelta vár maradványait nem könnyű észrevenni, egyetlen, alig felfedezhető tábla jelzi, hogy a fák között nagyobb izgalmak várnak ránk. Az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás