Dr Rudolf Steiner a spirituális ébredés „előhírnöke” volt… Mint ismert Steiner 1925 március 25-én hagyta el az árnyék világot. 1924-ben kezdett el betegeskedni, melyből nem sikerült kigyógyulnia. Rejtélyes betegsége összefüggésbe hozható az általa tervezett első Goetheanum épületének szintén rejtélyes leégésével. A Goetheanum az antropozófia központi épülete,melyet Steiner egy új spirituális […]

Szeretett Hazánkat évezredek óta megkaparintani akarók napjainkban új utakon igyekeznek céljaikat elérni. Ősemlékeink szerint a „történelem előtti”, tehát békés, teremtő társadalmunknak aranyéhes idegenek vetettek véget, akik miatt csallóközi aranykorunk embereinek végül is menekülniük kellett. Menekülésük és megmaradásuk útja – mint mindig – Erdély szent hegyeibe vezetett. Ott mentették át békés […]

Aki paranormális jelenségeket tapasztal, zárt osztályon a helye – bizonyítják a legújabb neurológiai kutatások. A Daily Science egy svájci pszichiátriai „kórképről” számol be, miszerint a szellem illúziót laboratóriumban előállították. „A szellemek csak az elménk termékei” – állítja a legfrissebb EPFL tanulmány. Hogy sikerüljön a „neurológiai betegségben szenvedőket” megszabadítani a hátborzongató, […]

Jimmy Nelson neves fényképész, mintha csak ezer évekkel forgatta volna vissza az idő kerekét. A hihetetlen felvételeket a Turáni-alföldön készítette. A Tsaatan törzs ugyanabba a turáni népcsoportba tartozik, mint a hun, ujgur, kazak, oszmán-török, szkíta, mongol, vagy a mandzsu. A törzs a végtelennek tűnő táj hó borította hegyeivel és nehéz […]

A  sámánokon keresztül meg lehet érteni ősi hitünket és a több ezer éves, érintetlen mongol kultúrát. A téma felfogása és feldolgozása a legújabb uralkodó nyugati civilizáció hatása miatt nagyon nehéz, ugyanis az emberek többsége, csak azt hiszi el amit lát és amit fizikailag megérinthet. Egy sámán a következőképpen mesélte el […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás