„A Római Birodalom peremvidékén, a mocsarak és vízmosások által szabdalt Alföldön élő barbár néphez, a szarmatákhoz köthető tárgyi emlékek teszik ki megyénkben a feltárások során előkerülő régészeti leletek jelentős részét. Kis túlzással, valahányszor a régész ásója a földet éri, szarmaták bukkannak elő” – olvasható a szolnoki Damjanich János Múzeum honlapján. […]

Az 1300-as évek óta jegyzett település Csány, de feltárt leletek szerint a falu és környéke már az ókor előtti időkben is lakott volt. A szarmata időkben, (ie. 4. sz. környékén) a település határában épült Csörsz árka. Csánynak minden oka megvan az ünneplésre. A dinnyefesztivál a szentmise keretében lezajlott ételszentelés után, […]

              Ördögárok, vagy Csörsz árka néven ismert alföldi szarmata sáncrendszer részét képező, részben helyreállított sáncszakasz egy része Debrecen határában, a Csereerdőben 2012. szeptember 22-én. Az emberi erőforrások miniszterének 2012. szeptember 14-i rendelete kiemelten védetté nyilvánította a régészeti lelőhelyet. Az 1260 kilométer hosszú, árokból és […]

              A szarmaták iráni eredetű és nyelvű lovas nomád népe a Volga vidékéről és a dél-orosz sztyeppéről indulva nagyjából akkor szállta meg az Alföldet, amikor a rómaiak birodalmukhoz csatolták a Dunántúlt, Pannónia provinciát. Több törzsük közül először a jazigok települtek le a Dunától keletre, […]

            Hány évezred öröksége Árpád népének, a magyar hazatérő népnek a csodaszarvas legenda? A választ talán hamarosan megtudjuk. Azonban pillanatok alatt kibontakozik a szkíta – szarmata – hun – magyar kapcsolat, ha egy kicsit gondosabban szemügyre vesszük az alábbi (már-már az absztraktba hajló) szkíta aranyakat… […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás