Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
sír
A hsziungnu őseinkről igen keveset tudunk. A köztudatban legfeljebb annyi terjedt el róluk, hogy félelmetes seregeik miatt a szomszédos kínai tartományok kénytelenek voltak a Nagy Falat megépíteni. Az erős hsziungnu szövetség az i.e. 3 – i.e. 2. században uralta Közép Ázsia térségét. A hsziungnukat tudatlanságból (vagy szándékosan) töröknek, vagy mongolnak, […]
A múltunk, a kultúránk és a hagyatékunk fizikai megnyilvánulásai szellemiségünket, a gondolkodásmódunkat és lelkivilágunkat tükrözik. Eurázsia hatalmas területein sokféle vallású, nyelvű, kinézetű és szokású nép élt az elmúlt évezredekben, azonban hiba volna az érmének csak ezt az oldalát nézni, mint ahogyan manapság sokan teszik. Ugyanis számos közös vonást, szokást és […]
Közeledik a halottak napja, lassan megtelnek a temetőkertek. Gondos, magára maradt hozzátartozók szépítik a sírokat, hogy november 1-jén méltó környezetben emlékezhessenek elhunyt szeretteikre. Új ültetésű, kevés gondozást igénylő, szárazságtűrő növények kerülnek a picinyke földbe, örökzöldek a sírok köré. Sajnos Magyarországon a temetőkben a sírkövek szinte egymást érik, így alig marad […]
Az októberi forradalom 58 éves emlékére Kemény szívű emberek, ma ötvennyolc éve öltek, gyermekeket, fiatalokat, időseket mind magyarokat. Nem volt lélek bennünk, csak hatalmi harc, s düh. Nyugatnak füle süket vala, embertelen égő sebhelyek. Az idő nem mossa el a fájdalmat, Igaz Népem emlékezz méltóan. Soha többé nem folyhat […]
Horváth József, a közgyűlésen Magyarországot képviselő Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) elnöke az MTI-nek kedden elmondta: a május végén hatvan ország részvételével megrendezett rangos szakmai konferencián a magyar küldöttség jelentését kiemelt érdeklődés fogadta, a szatmárcsekei és hajdúböszörményi kopjafás temetkezésről szóló OTEI-tanulmányt pedig jelentős kulturális értékűnek nyilvánították. A közgyűlés egyben […]
Atilla, hun magyar király sírjának megtalálása az utókornak még ma is komoly fejtörtést okoz. Legendák terjedtek el a különös koporsó helyéről, ám hiteles kutatási eredményekkel ideáig nem találkozhattunk. Albrecht Rümschtein, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatócsapatának tagja úgy véli, megtalálta nagy királyunk sírját. Állítása szerint, Atilla földi maradványaira Budapesten egy […]
2002-ben, a Balaton-felvidék csatornázásának földmunkái során a szakirodalomban korábban ismeretlen temető került elő Balatonudvari község nyugati végében, a Fövenyes nevű részen, a 71-es főközlekedési út északi oldalán húzódó, 20-24 méter széles völgyben. Sírokra csak itt bukkantak – olvasható a museum internetes portálon. […]
A Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének hallgatói egy előkelő „honfoglalás kori” harcos sírját tárják fel a Jósa András Múzeum régészeinek irányításával Tarpa határában 2013. július 18-án. A felfedezett három sírban nyilak tárolására szolgáló tegezeket és egy szablyát találtak. A katonák közül kettőt lovával […]