Méltatlanul elfeledett győztes csatáink sorába tartozik a Brenta folyónál vívott ütközet is, ahol őseink háromszoros túlerő felett diadalmaskodtak. Arnulf keleti frank császár szövetségeseként 899 elején mintegy ötezer fős magyar sereg indult Észak-Itáliába. Eleink az előző évben már felderítő csapatokat küldtek a Brenta folyó vidékére, akik tökéletesen feltérképezték a helyszínt. Később […]

„Isten adta nekünk Mennyországból oltalmunkra” 558 évvel ezelőtt, 1458. január 24-én a Duna jegén választották Magyarország királyává a 15 esztendős Hunyadi Mátyást. A magyar köznemesség hatalmas tömegének részvételével, az egész nemzet akaratával egyetértésben közfelkiáltással választották meg az ifjú királyt. A reménytelen helyzetben lévő nemzet Megváltójaként tekintett az alig 15 esztendős Mátyásra. […]

                „Hej, halászok, halászok! Merre mén’ a hajótok? Törökkanizsa felé, Viszi a víz lefelé.” Törökkanizsa Árpád-kori település. Nevét az oklevelek 1200-ban említették először Kenesna néven. 1008-ban a Maros-vidéki törzs hatalmas feje Ajtony is fellázadt, aki királyként viselkedett a királlyal szemben, és megadóztatta a királyi só-szállítmányt. A […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás