Halzl József édesanyja a mai Őrvidék területén lévő Sopronkeresztúrról, édesapja a felvidéki Szencről származik, ő maga 1933. december 19-én született Győrött. Iskoláit Budapesten végezte, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1957-ben a Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, később ugyanitt egyetemi doktori címet. Szakmai pályáját a hőerőműveket tervező állami nagyvállalatnál […]

Idén is karácsonyi csomagot küld a Rákóczi Szövetség minden felvidéki magyar óvodásnak, valamint 31 délvidéki szórványtelepülés iskolakezdés előtt álló gyermekének. Az ajándékcsomagot 13 259 felvidéki és 350 délvidéki óvodás kapja meg december folyamán a Rákóczi Szövetség Felvidéken működő célalap hálózatának, illetve a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével, különböző karácsonyi ünnepségek alkalmával. […]

                A Rákóczi Szövetség október 21-23. között 21. alkalommal rendezi meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve. A rendezvényen idén is több mint 1200 határon túli egyetemista és középiskolás vesz […]

                A Rákóczi Szövetség diákutazatási programjai keretében idén eddig több mint 6000 Kárpát-medencei középiskolás magyar diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba. Szeptember 27-29. között Partiumi Kiránduláson vesz részt 98 kelet-magyarországi és partiumi magyar középiskolás. A Rákóczi Szövetség második alkalommal hirdette meg 2013 őszén […]

                Pénteken, a Rákóczi Szövetség 1300000 forint értékű pénzadományt osztott szét, a felvidéki magyar tannyelvű iskolákba iratkozottak között. A Szövetség vélemény szerint, Felvidéken ezzel a jelképes összeggel szeretnék érzékeltetni a szülőkkel és a kisiskolásokkal, hogy milyen fontos az anyanyelven való továbbtanulás. Pálinkás Barnabás, […]

                Határon túli magyar középiskolásoknak hirdet diákutaztatási pályázatot a Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából. A program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy magyarországi középiskolához, és ott ünnepeljék meg az 1956-os forradalmat, illetve a látogatás révén […]

                Szeptember 3-án Kassán, a Márai Sándor Alapiskolában veszi kezdetét a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának keretében a magyar iskolakezdők ösztöndíjainak átadása. Az ösztöndíjakat szeptember és december között több mint 100 felvidéki, 50 partiumi és 30 délvidéki magyar településen tervezi átadni ünnepélyes keretek között […]

                A Rákóczi Szövetség 2013. augusztus 26 és 31. között 25. alkalommal rendezi meg Kárpát-medencei Főiskolás Táborát, magyar egyetemi, főiskolai diákszervezetek képviselői részére. A rendezvény helyszíne: Szentendre, Pap sziget, Camping A rendezvény célja: lehetőséget biztosítani a leendő Kárpát-medencei magyar értelmiség kapcsolataink kialakítására és […]

                138 felvidéki és kárpátaljai szórványban élő magyar általános iskolás diák vesz részt a Rákóczi Szövetség 24. Esztergomi Anyanyelvi Táborában augusztus 9. és 15. között. A tábor helyszíne: Esztergom, Gran Camping (Esztergom, Nagy-Duna sétány 3.) A rendezvény célja, hogy segítse a szórványból érkező […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás