Igyál vizet abból a forrásból, ahol a ló iszik. Egy ló sohasem fog rossz vizet inni. – Ott ágyazz, ahol a kutya alszik. – Edd meg azt a gyümölcsöt, amit megérintett a féreg. – Szabadon szedd a gombát, amelyen a rovarok ülnek. – Ültesd a fádat oda, ahol nem fagyott […]

A köszméte őseink egyik legkedveltebb növénye volt, mostanra sajnos szinte teljesen eltűnt, pedig mindenkinek a kertjében ott lenne a helye, most elmondom azt is, miért!  A köszméte elterjedése Eurázsiai elterjedésű faj. Európában szinte az egész kontinensen megtalálható nyugaton a Brit-szigeteken, északon Skandináviában, délen a Mediterráneumbanis (itt inkább csak a hegyvidékeken), […]

„Minden növényi ábrázolás közül az életfa, más néven világfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát az ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. Az életfa hitvilágát a magyar népmesék őrzik: az ÚT, amelyen a […]

Amit minden magyarnak „illik” ismerni, az ősi írásunk. Úgy is mondhatjuk, nem kötelező, „csak” ajánlott. Amit hosszú évszázadok során elfeledtettek velünk, néhány óra alatt könnyedén elsajátíthatjuk. Miért ilyen könnyen? Mert a miénk. A mi csodaszép anyanyelvünk zenéjének kottája a rovás. Minden hangnak megvan a helye, nincs olyan kimondott magyar szó, […]

A magyar krónikák őseink egyik szállásterületét a perzsiai Evliat-tartományba helyezték, mely talán a Kaukázusban volt. Írásos hagyományunk újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy őseink egy része nem a Volga-Urál mellől, hanem délről, a régi Édenkert felől érkezett. A középkori magyar krónikák közül Kézai Simon műve, valamint a Képes Krónika is úgy […]

Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilága már egyre ismertebb, egységet  alkotó mozaikokban maradt fenn. Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében. Maga a „mitológia” szó eredeti jelentése „titkos beszéd” volt, olyan dolgokra […]

A kumisz kancatejből erjedés útján, kész kumisz vagy erjesztő anyagok (pl. sörélesztő) hozzáadásával készült, szénsavban gazdag, édeskés alkoholos ital. Dél-Oroszországban és a turáni testvérnépeknél ma is megszokott élvezeti cikk, tejfehér, kellemes, savanykás-édeskés és kissé csípős ízű, mivel folyamatosan erjedésben van és szénsav fejlődik benne, sőt palackozva is árulják. Az őseink […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás